Négyszázhúsz esztendeje nyomtatta ki Mantskovit Bálint vizsolyi nyomdája az első teljes, magyar nyelvű bibliát Károli Gáspár fordításában. Megjelentetését Vizsoly földesura, a későbbi erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond támogatta. Károli Gáspár gönci református lelkész nemcsak a biblia fordítását irányította, hanem a szerkesztését is. Mantskovit nyomdájában 1589 és 1590 között olyan nyomtatástörténeti bravúrt hajtottak végre, amelyet évtizedekig megközelíteni sem tudott a magyar nyomtatás: alig másfél év alatt közel kétmillió oldalt nyomtattak, mintegy 800 példányt a 2412 oldalas (6,5 kilós) bibliából.
A 420. évforduló tiszteletére a Vizsolyi Biblianyomtatás Háza eredeti, XVI. századi szépségében kívánja újraépíteni az ország első nyomtató műhelyét. Az épületet, amelynek helyén Rákóczi Zsigmond kúriája állt, és amely helyet adott Mantskovit nyomdájának, 2006-ban bankhitelből vásárolta meg Daruka Mihály és családja. A vizsolyi református templommal szembeni épület akkor már évek óta lakatlanul, elhanyagolt állapotban állt. A család önerőből újította fel az ingatlant és hozta létre a ma is látogatható nyomdatörténeti kiállítást, amely interaktív: a látogatók kipróbálhatják a papírmerítést, a betűszedést, a festék elkészítését és a nyomtatást is.
A nyomtató műhely létrehozásában az Országos Széchényi Könyvtár nyújtott szakmai segítséget, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület pedig vállalta a mentorságot. A mainzi Gutenberg Múzeum rendelkezésre bocsátotta az eredeti Gutenberg sajtó és az eredeti ólombetű-készítő berendezés vázlatait. A betűöntő matricák elkészítésében a győri egyetem segít majd a Daruka családnak, azonban az ólombetűkészlet előállítása a magas költségek miatt már meghaladja anyagi lehetőségeiket. Ezért indították el azt az akciót, amelynek során a vizsolyi biblia karaktereit lehet "örökbe fogadni". Az örökbefogadás díja az előállítási költséget tartalmazza. Egy betűöntő matrica elkészítése - áfával együtt - 4500 forintba, egy iniciálé vagy nyomdai cifra elkészítése 25 ezer forintba kerül. Ősz óta a 420 karakternek eddig tíz százaléka talált gazdára.
