A legnagyobb exportőrrel, Szaúd-Arábiával az élén az OPEC csütörtöki bécsi ülésén a várakozásoknak megfelelően az olajtermelési kvóták szinten tartása mellett döntött. A jelenlegi magas, 70 dollár fölötti hordónkénti ár nem indokol beavatkozást, és a gazdasági fellendülés következtében egyébként is kereslet- és árnövekedésre számítanak - mondta Ali al-Naimi szaúdi olajminiszter, aki a tavaly júliusihoz hasonló, az olaj árát 150 dollár/hordó közelébe hajtó rallyt nem tart valószínűnek.
Gelencsér Zsigmond, a Solar Capital elemzője szerint az OPEC üzenete azt sugallja, hogy az olaj jegyzése az idén 70-85 dollár között mozoghat, ám arra minimális az esély, hogy hordónkénti árfolyam 70 dollár alá csökkenjen. A szakember szerint az OPEC számára a jelenlegi 71-75 dollár közötti árfolyam optimális lehet, erre vonatkozó álláspontjuk változatlan maradhat a soron következő, december végi ülésig.
A Solar szakembere szerint az OPEC döntésének üzenete kettős; a kvóta változatlanul hagyása egyrészt azt jelzi, a világ legnagyobb olajhatalmai szerint a jelenlegi kitermelési szint optimális az olaj árfolyamának megtartásához. Másrészt az, hogy a szövetség a csökkenő készletadatok ellenére sem növelte az előirányzott szintet azt bizonyítja, hogy az olajhatalmak sem hisznek a gazdaság gyors talpraállásában.
Az olaj árfolyamát egyrészt a dollár inflálódása, másrészt a már javában tomboló hurrikánszezon is felhajthatja a közeljövőben. A zöldhasú március óta bekövetkezett 14 százalékos leértékelődése eddig is szerepet játszhatott az energiahordozó drágulásában, csakúgy ahogy ez az arany esetében is megmutatkozik - magyarázta Gelencsér. Az arany dollárban denominált értékének elmúlt napokban tapasztalt emelkedése ugyanis nem látszik meg a nemesfém euró-árában, azaz az inflációs menedékként szolgáló eszköz csak a dollár gyengülése miatt lett drágább - s ez a forgatókönyv az olaj esetében is érvényesülhet az elemző szerint.
Míg a Nemzetközi Energia Ügynökség csütörtökön módosított, 2010-re vonatkozó prognózisa összhangban van az olajexportáló országok várakozásaival (erről bővebben itt olvashat), addig Alekszej Miller Gazprom-vezér tegnapi jóslata szerint 2010-ben a 100 dollárt is elérheti a kőolaj világpiaci ára (a Gazprom várakozásairól itt olvashat).
