BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vagy olcsóbb lesz a benzin, vagy nem

Egyelőre csökken a nyersolaj ára, miután az OPEC hajlandóságot mutatott a kitermelés növelésre, de a szóbeli ígéretből még nem következik, hogy tesz is valamit.

2007. július 23. hétfő, 08:12

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hétfőn újraindult tőzsdei olajkereskedésben csökkentek a jegyzések, mert az OPEC elnöke vasárnap azt mondta, a szervezetet foglalkoztatja a gondolat, hogy a rekordközeli olajárak negatív hatást gyakorolnak a világgazdaságra. Az OPEC kutatással és fejlesztéssel foglalkozó részlegének összegzése szerint 60-65 dolláros olajár megfelelő lenne, mivel ez már ösztönözne a kitermelés fokozására és elegendő forrást teremtene az új olajlelőhelyek feltárásának folytatására. Szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az OPEC részéről sokszor elhangzanak ilyen nyilatkozatok, amelyeket azután nem követnek tettek.

Fokozza a bizonytalanságot, hogy a kínai gazdaság rendkívüli növekedéséről napvilágot látott hírek nyomán az elemzők úgy becslik, hogy a korábban feltételezettnél nagyobb ütemben nőtt az ország olajimportja is. Hasonló a helyzet Dél-Koreával, a világ negyedik legnagyobb felhasználójával, amely júniusban számítások szerint 3,8 százalékkal növelte importját.

A mérleg másik serpenyőjében – az OPEC-nyilatkozaton túl – még az is szerepelt, hogy az amerikai Chevron újraindított az egyik 200 ezer hordó/napos termelésű olajfinomítóját, ami növelheti az alacsony szinten álló benzintartalékokat az USA-ban. Hétfőn az ázsiai kereskedésben a londoni Brent nyersolaj ára 36 centtel, 77,28 dollár/hordóra, míg az észak-amerikai könnyűolajé 22 centtel, 75,57 dollár/hordóra esett.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet