Ötvenedik árverését tartotta október elején az Arte, s tulajdonosa, Marsó Diana elégedett volt az eredménnyel. A művészkönyvek, katalógusgyűjtemények, konvolutumok mind elkeltek; a képcsarnoki meghívókat tartalmazó csomagot 3 ezer forint helyett 34 ezerért, Czóbel Béla vázlatfüzetének öt lapját 36 ezer forint helyett 85 ezerért vitték el. A legmagasabb árat, 150 ezer forintot Korniss Dezső 1967-es tus-akvarell képéért adták. Szikora Tamás dobozkompozíciója lett a második, ára hosszú licit után 38 ezer forintról 120 ezerig emelkedett. Kondor Béla Szent Ferenc prédikál című rézkarcát 85 ezer forinton ütötték le, és ugyanennyiért talált gazdára a filozófus Szabó Lajos szénrajza. Vaszary János Szerelmespár című 1902-es litográfiája 80 ezer forintért kelt el. Kassák Lajos tussal rajzolt lányportréjáért megadták a 75 ezer forintos kikiáltási árat, akárcsak Perlrott Csaba Vilmos Négy alakjáért, El Kazovszkij filctollal készített Farkas és bárány című művének ára pedig 26 ezerről ment fel egészen 65 ezerig.
