BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Indul a Virág Judit Galéria nagy vállalkozása

A szokásosnál nehezebb olvasmány az őszi Virág Judit-aukció katalógusa, hiszen a kezdő ár mellett immár a becsértéket is megadja az új rendszerben árverező ház. A választék méltó az alkalomhoz, a kortársak mellett különlegesség is kalapács alá kerül.

2011. október 10. hétfő, 07:30

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Október 16-án 154 tétellel kerül sor a Kongresszusi Központban az első becsértékes Virág Judit-árverésre − a galéria vezetője azt mondja, nem rohanták meg érdeklődők, hogy mi is az a becsérték, amit akár jó jelnek is lehet értelmezni. A magyar műgyűjtő közeg eszerint tudja, mi az, és természetesnek vagy legalábbis elkerülhetetlennek tartja a bevezetését.
A kiállításon főhelyet kapó festmény − egyben az egyik katalóguscímlap is − Aba-Novák Vilmos harmincas évek elején festett Cirkusza. A művész egyik kedvelt témája ezúttal 12 millióról kezdi a licitet, becsértéknek pedig 16−22 millió szerepel a katalógusban. (A festő életműrekordját is egy cirkuszi kép tartja: 2009 decemberében, szintén Virág Judit-aukción, 85 millió forintot adtak a nagyméretű Nagy vurstliért.) A másik katalóguscímlap Márffy Ödön Teraszon című olajképe, kezdő ára 5,5 millió, becsértékét pedig 7−10 millió forint között határozták meg. A harmadik címlap Csók István 1919-es datálású Hölgy a kertben című fára festett olajképe, 4,2 milliós kezdő árral, 5,5−7,5 milliós becsértékkel.
A legmagasabbra becsült tétel egy Czóbel-csendélet 1908-ból, amelynek kezdő ára 20 millió forint, becsértéke pedig 30 és 50 millió. A három éve felbukkant kép Czóbel Béla korai, fauve-os korszakának egyik jelentős alkotása, ráadásul a festő 1900 és 1920 közötti munkásságából kevés mű ismert. Ez a kép 2008 októberében, ugyancsak Virág Juditnál, 24 millióról indult és 48 millió forinton ütötték le.
Van egy szép 1939-es Egry, Badacsony címmel, kezdő ára 7 millió, becsértéke 10−12 millió; ugyanezekkel a számokkal szerepel a katalógusban Czigány Dezső szalmakazlas tájképe is. Czigány Dezsőtől megszerezhető egy közismert, 1909-ben festett önarckép is − szeptemberig a Nyolcak-kiállításon volt látható −, kezdő ára 10 millió, becsértéke 14−18 millió forint.
Az egész anyagon látszik, hogy alaposan átgondolták, melyik képnek milyen becsértéke legyen, de leginkább a kortárs részen szembeötlő, hogy igyekeztek biztosra menni. Itt a legtöbbre becsült tétel Váli Dezső 1985-ös Régi zsidó temető (Csöndes Kert) című műve 3−5 milliós becsértékkel, 2,6 milliós kezdéssel. Megjelentek az aukciós anyagban a lassan múzeumba kerülő avantgarde-ok is. A most a Műcsarnok Bizottság-kiállításán szereplő FeLugossy László 1991-es Egy másik Egyiptom című munkája 1,6 milliós kezdő árat és 3−4 milliós becsértéket kapott. Méhes Lóránt (Zuzu) 2008-as vászna az egész generáció múzsáját, Méhes Mariettát ábrázolja, ennek kezdő ára 900 ezer, becsértéke 1,2−1,8 millió forint.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet