Vállalkozásoknak szóló hasonló „receptkönyv” számtalan készült, van köztük olyan is, amelyet kisvállalkozóból nagyvállalkozóvá vált menedzser írt. A Rakd rendbe a pénzügyeidet! című könyv szerzőjének a története jóval érdekesebb. Polló László tapasztalatai nem csupán a sikerről szólnak, nem csupán azt tudja, hogy milyen a csúcson lenni: ő számos vállalkozási kísérlet után hozta létre és futtatta fel a Portocomot, jelentős piaci részesedést szerzett, majd a konkurenciaharcban elbukott az egyik legnagyobb, magántulajdonban lévő számítástechnikai kereskedő cége. Ezt követően – másfél évvel ezelőtt – feljelentették, fél évet ült vizsgálati fogságban, ám ártatlannak bizonyult és megszüntették ellene az eljárást. A Portocom pedig ezalatt csődbe ment.
Talán éppen emiatt érdemes kézbe venni ezt a kötetet, hiszen nemcsak arról vannak ismeretei az írónak, hogyan lehet sikerre vinni egy céget, de tisztábban van azzal is, mi kell ahhoz, hogy kénytelenek legyünk mindent újra kezdeni.
A könyv – bár az elméleti, módszertani hátterét is tisztázza – elsősorban gyakorlati oldalról mutatja be a vállalkozás felépítésével és vezetésével kapcsolatos feladatokat. Polló saját bevallása szerint volt már minden: konstruktőr, technológus, üzletkötő, marketinges, szövegíró, szervező, programozó, oktató, tanácsadó, szakértő, pénzügyes, PR-os, személyzetis, belső ellenőr, gyártás-előkészítő és anyagbeszerző is. Éppen ezért szól egy kicsit mindenről ez a könyv. A címe talán megtévesztő, hiszen nem kizárólag pénzügyekkel, hanem az egész vállalkozással foglalkozik. Megtalálható benne filozofikus, politikus véleménynyilvánítás, sőt némi társadalomrajz is.
