Egy alig két éve elfogadott nyugdíjtörvény legalább részleges vagy átmeneti módosításáért lobbiznak az USA nagyvállalatai: a kongresszus megajánlási bizottságához benyújtott levelükben arra figyelmeztetnek, hogy a mai válságos időkben csak nagy kockázatok árán tudják betartani a vállalati nyugdíjprogramok előírásait.
A 2006-ban elfogadott nyugdíjvédelmi törvény egyes szabályozásai azt a célt szolgálták, hogy a tisztán vállalati forrásokra támaszkodó nyugdíjkasszákban mindig legyen elég pénz az alkalmazottakkal, illetve a nyugdíjba vonulókkal szembeni kötelezettségek teljesítésére (ezekben a rendszerekben általában garantált évi összeget fizetnek a vállalat nyugdíjasainak). Bár számos egyesült államokbeli társaság felszámolta ilyen alapjait, illetve átcsoportosította a bennük levő pénzt a 401(k) néven ismert, a munkavállalók és a munkáltatók együttes befizetésein alapuló - a vállalatoknak olcsóbb - programokba, az S&P 500 indexben szereplő cégek háromnegye-dének van még hagyományos saját nyugdíjalapja. A két évvel ezelőtti törvény értelmében ezeket hét év leforgása alatt kötelesek teljesen feltölteni - a kongresszushoz intézett levél aláírói az AP szerint most amiatt panaszkodnak, hogy ehhez nagy összegű készpénzt kell lekötniük, amire a mai hitelszűkés időkben nekik is nagy szükségük volna.
Ha nem változtatják meg az alapokra vonatkozó szabályozást, az a munkanélküliség növekedéséhez, a gazdasági talpraállás lelassulásához vezethet - állítják olyan nagyvállalatok, mint a Ford, az IBM vagy a Pfizer. A levélírók legalább azt szeretnék elérni, hogy az egyébként éppen béna kacsaként működő törvényhozás adjon több időt az alapok teljes feltöltésére, illetve változtassa meg a számviteli szabályokat úgy, hogy a vállalatok hosszabb időre teríthessék szét nyugdíjalapjaik esetleges veszteségét, enyhítendő a piaci folyamatok okozta meredek értékvesztést.
