Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amikor egy átlagosan fejlett pénzügyi szektorral bíró ország átlagpolgára valamilyen szolgáltatásért – leginkább hitelért – fordul a bankjához, általában sokféle szempontot mérlegel. Az első helyen természetesen az áll, mibe kerül majd neki a kiválasztott ügylet; rosszabbik, de gyakori esetben az is legalább ilyen fontos, beleférnek-e a várható kiadások-törlesztések a család büdzséjébe. Minden más szempont többnyire messze ezután következik – az, hogy ezek között szerepelhet az etika is, már igazán csak a világ „boldogabb részein” merül fel.
Az „előbb a has jön, aztán a morál” brechti közhelyét már elég rég meghaladták a fejlett gazdaságok ahhoz, hogy az elméleti háttér ne hiányozzék, az üzleti etika bevonult az egyetemi diszciplínák közé is. Az etikus gazdálkodás, az etikus kereskedelem fogalma sok helyen már a tudatos fogyasztói gyakorlatban is érvényesül: van, aki ügyel arra, hogy olyan ruhát vásároljon, amelyet a környezet lehető legcsekélyebb mértékű károsításával állítottak elő, olyan kávét igyon, amely a termelők kezében levő láncon át kerül a boltba, s nem a multik hasznát gyarapítja. Innen pedig csupán egy ugrás az az elvárás, hogy az élet más területein is érvényesíthessék elveiket – beleértve a bankhasználatot is.
Az etikus bankolásra persze még nem sok országban mutatkozik túl nagy igény, nem is könnyű eldönteni, mit lehet annak minősíteni. Jellemző, hogy a magukat ekként definiáló pénzintézetek is tipikusan a szektoron kívüli területeken találtak módot etikus mivoltuk bizonyítására: többnyire környezetvédelmi beruházásokhoz, karitatív akciókhoz kapcsolják ilyen ügyleteiket. Ugyanakkor az ilyen szolgáltatások nem is feltétlenül kerülnek többe a szokásosnál – miközben más területen az átlagosnál jóval drágábbak a környezettudatos, alternatív termékek, elég a megújuló energiára vagy a bio-élelmiszerre gondolni.
A brit Norwich&Peterborough lakástakarék-pénztár például egészen egyedi módon teszi „zölddé” egyik lakáshitelét: aki azt veszi igénybe, számíthat arra, hogy idő múltán enyhül a lakása megépítése és fenntartása által okozott környezeti kár. Az N&P ugyanis azt vállalja, hogy minden ilyen kölcsön után öt év alatt negyven fát ültet, ellensúlyozandó az ingatlan szén-dioxid-kibocsátását. (Ráadásul ilyen hitelt csak azok vehetnek fel, akik vállalják, hogy az átlagosnál energiatakarékosabb lakást vásárolnak vagy ilyennek a jelzálogkölcsönét váltják ki egy újabbal.) A feltételek elég kedvezőek: a The Guardian tavalyi adatai szerint egy négy évre fix kamatozású zöld lakáshitelt az N&P 5,34–5,48 százalékos kamattal adott, ami nem volt rosszabb a piacon általában elérhetőnél.
Az ugyancsak a szigetországban működő Co-operative Bank egyenesen úgy hirdeti magát honlapján, hogy az ő jelzálogaikkal nemcsak a pénzedet mented meg, hanem a földet is. A manchesteri pénzintézet ugyanis a jelzáloghitelekből befolyó bevétel egy részével támogatja a globális felmelegedés ellen küzdő Climate Care szervezetet: 2004-ben 225 ezer fontot utaltak át számára, ellensúlyozandó az általuk meghitelezett lakások szén-dioxid-kibocsátásának ötödét. (A Co-op ügyfelei tavaly a Climate Care három nagy projektjét finanszírozhatták: az ugandai Kibale nemzeti park újraerdősítését, egy madagaszkári tűzhelyépítési programot és egy indiai biogázprogramot.) A bank egyéb területeken is szigorú etikai elveket követ: nem lép üzleti kapcsolatra például olyan cégekkel, amelyek elnyomó rezsimeknek adnak el fegyvereket vagy amelyek fosszilis energia kitermelésével foglalkoznak. Annál lelkesebben támogatja a különböző környezetvédelmi, emberjogi, jótékonysági szervezeteket: hitelkártyaprogramjában számtalan „affinity card” közül lehet válogatni. Ha például valaki az Amnesty International Credit Cardot preferálja, akkor az emberi jogok megsértése ellen küzd oly módon, hogy számlanyitáskor 15 fontot utal át a Co-op a szervezetnek, utána pedig minden 100 fontos tranzakció nyomán 25 pennyt. De választhatja az ügyfél többek között az Oxfam segélyszervezet, a Greenpeace és más hasonlók plasztikjait, mi több, a Munkáspártét és a liberális demokratákét is – a konzervatívokét azonban, legalábbis a Co-op esetében, nem.
