Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amikor 2002-ben a maga fizikai valóságában, bankjegyek és érmék formájában is megjelent a tizenkét európai országra szóló fizetőeszköz, az euró, szinte mindenki úgy gondolta: ezzel csakugyan létrejött egy pénzügyileg homogén térség a kontinensen, ahol mindenki ki tudja használni a közös valuta összes előnyét. Segített ebben a média is, hiszen az üzenet az volt: az euró a régi pénzek helyére lép, nem kell majd átváltogatni márkát schillingre vagy lírát frankra csak azért, mert valaki az unió egyik országából a másikba megy át. A hétköznapi gyakorlatban ez így is van: az EU polgárai – ha az euró okozta drágulás miatt bosszankodnak is – hamar megszokták, hogy ugyanazt a pénztárcát használhatják Portugáliától Finnországig.
Az átlagember azt gondolná, így van ez akkor is, ha nem fizikailag történik a pénzmozgás: elindít egy átutalást mondjuk a számlavezető lisszaboni bankfiókjából és azt az euróövezet bármelyik országában ugyanolyan feltételekkel intézik majd. Az elektronikus fizetési, illetve elszámolási módok gyors terjedésének korában magától értetődő is lenne, hogy ezeket ugyanolyan feltételek mellett vehesse igénybe az euróövezet 300 millió lakója, illetve megszámlálhatatlan vállalata. Ehhez azonban az is kellene, hogy a pénzintézetek ugyanúgy bonyolítsák le műveleteiket – ami távolról sincs így.
A nem készpénzes pénzmozgások egységesítésére az euró fizikai megjelenésével csaknem egy időben hozták létre az Európai Fizetési Tanácsot (EPC), a fontosabb európai hitelezői, illetve bankszövetségek mellett huszonhét európai ország negyvenkét nagy pénzintézete – magyar részről a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. – részvételével. Az EPC 2010-re tervezi megteremteni az egységes eurófizetési térség (SEPA) teljes intézményrendszerét; ha valóra válnak a csatlakozni szándékozó országok reményei, akkor addigra már várhatóan 450 millióan szeretnék azonos feltételekkel intézni évente összesen több mint 100 milliárd eurónyi nem készpénzes ügyletüket európai pénzintézeteken keresztül.
Az EPC tavaly év végén hagyta jóvá az egységes eurófizetési térség kiépítésének a 2004–2010 közötti időszakra szóló menetrendjét, amelyet a tanács 2005. márciusi plenáris ülése is elfogadott. Ennek értelmében 2005 végéig kidolgoznak két új páneurópai fizetési rendszert (elektronikus kredit-, illetve debitműveletek lebonyolítására), valamint megteremtik az egységes kártyapiac szerkezeti alapjait. Ezeknek a szabályrendszerét 2005 végéig összeállítják, maguk a szolgáltatások a tervek szerint 2008-tól működnek majd. Az EPC az égisze alá tartozó pénzintézetektől kapott információk alapján arra számít – hangsúlyozza a tanács áprilisi közleménye –, hogy 2008 elejétől túlnyomó többségük képes lesz arra, hogy ezeket az új páneurópai szolgáltatásokat is nyújthassa ügyfeleinek. Várakozásaik szerint az egységes elektronikus fizetési módokat és eszközöket 2010-re veszik majd igénybe olyan kritikus tömegben, hogy már a SEPA uralja majd a fizetések és elszámolások európai világát. Ehhez persze az is kell, hogy a pénzintézeteken kívül azok ügyfelei is megismerjék az egységes fizetési rendszert – a magánemberektől a kis- és nagyvállalatokon át a kormányzati szervekig –, amihez elengedhetetlen az egyes országok illetékes hatóságainak, felügyeleti szerveinek a közreműködése is. A végcélt akkor érik el – állapítja meg az Európai Központi Bank (ECB) 2004. decemberi jelentése –, ha az eurózóna országainak polgárai a valutaövezet egész területén egységesen érvényes bankszámla révén s egyetlen pénzügyi „szerszámkészlet” segítségével tudják intézni ügyleteiket olyan könnyen és biztonságosan, mint ahogy azt ma teszik az egyes országokon belül.
