Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Megismétlődhet a kisbefektetők körében az utóbbi évtizedekben páratlan sikert arató ingatlanalapok története, ráadásul egy olyan területen, ahol hagyományosan csak a nagypénzű játékosok jelentek meg, azok is inkább csak mellékest keresve – ez pedig a műtárgypiac. Az utóbbi egy-két évben több befektetési alap is a műtárgypiacon fellelhető értékekre szakosodott, abból a megfontolásból – világított rá a terület egyik nagy szakértője, Michael Moses a Reutersnak nyilatkozva –, hogy a kisbefektetők egyre újabb területeket keresnek kockázataik megosztása érdekében. A New York University professzora, a műtárgypiaci mozgásokat mutató Mei/Moses Fine Art Index egyik kidolgozója úgy fogalmazott: egy ilyen alap jegyeinek vásárlása egy konkrét műtárgy helyett épp olyan, mintha valaki ingatlanalapba száll be, ahelyett hogy megvenné például az Empire State Building egy teljes emeletét. Moses egyébként úgy véli, a művészeti alapok most olyan piaci stádiumban vannak, mint az ingatlanalapok voltak harminc évvel ezelőtt.
Ahhoz keveseknek van fölös pénzük, elegendő idejük és főleg kellő szakértelmük – mutatnak rá más szakértők is –, hogy egy-egy kép vagy más műkincs megvásárlásával sokszorozzák meg befektetésük értékét. Pedig sok a vonzó összehasonlítás: Monet egyik vízililiomos képét például 1960-ban 50 ezer dollárnak megfelelő összegért lehetett megvenni a londoni Sotheby’s aukcióján. Ugyanezt a képet 1999-ben 22,6 millió dollárért adták el a New York-i Christie’s árverésén. Ez éves átlagban 17 százalékos megtérülést jelent, ami csaknem 4,5 százalékponttal jobb az S&P 500 ugyanezen idő alatt elért teljesítményénél. Ez persze kirívó eset: a Mei/Moses index – amely nyomon követi minden 1875 óta New Yorkban elárverezett kép, grafika és szobor árát – az 1960 és 2003 tavasza közti időszakban éves átlagban 13,2 százalékkal növekedett, felülmúlva az S&P 500 12 százalékát. A Mei/Moses egy éven belül jóval nagyobb volatilitást mutat, viszont a részvényekkel való korrelációja alacsony, ami éppen a diverzifikációs törekvéseket igazolja – emeli ki a registeredrep.com.
A műkincsalapok egyik úttörőjét, a Nagy-Britanniában bejegyzett Fine Art Fundot a Christie's egyik volt vezetője, Philip Hoffman hozta létre tavaly tavasszal, ez tíz év alatt 350 millió dollárt akar élvonalbeli műalkotásokra költeni. Az ez év végétől hozzáférhető alapba 250 ezer dollár a beugró, s az első három évben csak festményekre költik a pénzt. Nem sokkal később alapította a Merrill Lynch öreg rókája, Bruce Taub az egyesült államokbeli Fernwood Art Investments LLC-t, amely több szektorban is mozogni kíván, a régi mesterektől a kortársakig; elsősorban alulértékelt alkotásokat akarnak venni, kiállításokon való bemutatással növelve értéküket. A Fernwood 2005-től jelenik meg a piacon, először a minimum 100 ezer dollárt befektetni kívánó intézmények, illetve magánszemélyek számára, idő múltán azonban jóval alacsonyabb összegeket is elfogadnak majd. A most induló alapok marketingkampányában egy látványosan pozitív példa is szerepelhet: a hajdan volt British Rail nyugdíjalapja a hetvenes években csaknem 100 millió dollárnak megfelelő összeget fektetett be művészeti alkotásokba, s a kilencvenes évek végéig – amikorra a holding nagy részét felszámolták – a kollekció éves átlagban több mint 13 százalékkal lett értékesebb.
