Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A bort sokféleképen meg lehet bolondítani. Az egyik, már az ókorban is kedvelt megoldás volt a különféle fűszerek és gyógynövények belekeverése. Az aromatizált borokat pedig állítólag már Hippokratész is előszeretettel használta gyógyításhoz – az emésztés javítására és nyugtatóként. (Ezt jelzi a máig használt hippokratészi bor és a vinum absinthinum elnevezés egyaránt.) Bár a prózai verzió szerint a növények borba keverését inkább az indokolta, hogy egyrészt ezzel meg lehetett akadályozni, hogy a rossz minőségű borok állaga tovább romoljon, másrészt ezzel is javították az ízét, harmadrészt pedig a beleáztatott gyógynövények hatását az alkohol konzerválta. A módszer népszerűsége a középkorban is megmaradt, a fejlődés pedig két ágon folytatódott: az egyik a nagy erejű abszintokhoz, a mások pedig az alacsony alkoholtartalmú, ürmös borokhoz (vermutok) vezetett.
A XVIII. század végén Itália északi részén egy királyi rendelet nyomán magas adót vettetek ki a pálinkákra, ez alól viszont mentesültek az édesített és finomított borok, így nem volt akadálya a vermutok gyors terjedésének. Itália-szerte a középkortól kezdődően a velencei kereskedők gyakorlatilag kisajátították a fűszerkereskedelmet. Az Alpok déli részeinek klímája Piemonte tartományban viszont megfelelő volt ahhoz, hogy sok növényt helyben termesszenek, ráadásul a szőlőtermelésnek ott már amúgy is komoly hagyományai voltak. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy Torinóban megjelenjen egy kiváló ürmösbor.
Erre nem is kellett sokat várni, hiszen 1863-ben Alessandro Martini, Luigi Rossi és Teofilo Sola megvásárolt egy még a XVIII. században alapított, korábban vermutot is gyártó torinói céget. A Martini, Sola & Cia néven futó vállalkozás gyors sikereket ért el, ürmösbora még a tengerentúlon is népszerű lett. Az egyik alapító, Sola 1879-ben meghalt, örökösei pedig részüket eladták a két másik cégalapítónak, azóta a vállalkozás neve Martini & Rossi.
A Martini vermutjának legalább háromnegyedét fehér, száraz, semleges illatú és ízű bor adja, emellett érvényesül ugyanis a növényi kivonatokból készülő koncentrátum karaktere. Tulajdonképpen a koncentrátumok receptje a Martini sikerének a fő titka. Annyi bizonyos, hogy elkészítésükhöz csaknem három tucat különféle gyógynövényt és fűszert használnak fel. A gyárnak külön laboratóriuma van arra, hogy a meghatározzák az alapanyagok termésenkénti és származási helyenkénti minőségét, a koncentrátum minél jobb minősége érdekében.
A Martini háromfajta édes és egy száraz vermutot készít, ezek alkoholtartalma 16–18 százalék között mozog. Az édesek közül a Rosso intenzív és kissé keserű aromájú, a Bianco könnyebb és kis vanília ízzel párosított, a Rosé erőteljes, szegfűszeg aromájú ital. A száraz Dry pedig keserű és cukortartalomtól mentes, helyette illat- és illóanyag-tartalom dominálja. Kedvelt még a márka keserűlikőrje is, a 31 százalékos alkoholtartalmú italt jéggel, étkezés után isszák, de kiváló citromkarikával vagy vaníliafagylalttal is.
