BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyre több vállalat tervez létszámbővítést és beruházást

2010. március 25. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hr-vezetők kismértékben javuló, ugyanakkor kihívásokban bővelkedő évre számítanak 2010-ben. Pozitívum, hogy a vállalatok növekedési terveiben ismét kiemelt helyet kapnak a humántőke-fejlesztési intézkedések - beleértve új szakértői pozíciók létrehozását -, valamint a hr üzleti szempontból való jobb kihasználása és ennek mérése - állapította meg a nemzetközi emberi erőforrás tanácsadással és kiszervezéssel foglalkozó Hewitt Associates Európai HR Barométer kutatása. Ugyanakkor megmaradtak a termelékenység elégtelenségével, a munkaerő megfelelőségével és az emberi erőforrás politikák következetes megvalósításával kapcsolatos aggályok.

A válaszadók pozitívan látják idei lehetőségeiket, ugyanakkor a növekedés mértékét illetően megoszlanak a vélemények. A létszámcsökkentéssel számoló vállalatok aránya továbbra is magas (44 százalék), de ez a szám jelentősen elmarad a tavalyitól (71 százalék). A létszámbővítését tervező vállalatok aránya 8-ról 20 százalékra emelkedett egy év alatt, a résztvevők 37 százalékánál pedig változatlan a foglalkoztatottak száma. A cégek a bevételek és befektetések tavalyinál nagyobb mértékű - többségüknél csak egy számjegyű - növekedésével számolnak. Az új befektetéseket tervezők aránya 4-ról 16 százalékra nőtt, míg a befektetések visszafogása mellett döntő cégek aránya 34-ről 16 százalékra csökkent. Az üzleti eredményekről alkotott általános vélemény ötödével javult az előző évihez viszonyítva. Azonban a válaszadók úgy vélik, hogy a recesszió utóhatásai és a fellendülés időtartamával, mértékével kapcsolatos bizonytalanság továbbra is befolyásolják az üzleti eredményeket (56 százalék), a hr programokat (38) és kisebb mértékben az egyéni életszínvonalat is (15). Mindössze 8 százalékuk vallotta, hogy a gazdasági visszaesésnek nem lesz hatása a hr tevékenységre 2010-ben.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet