Európai uniós támogatással valósul meg az ügyészségi eljárások elektronizálása, ehhez a Legfőbb Ügyészség (LÜ) az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében százszázalékos uniós és magyar állami támogatást nyert el 613,8 millió forint értékben. A projekt végrehajtásával azt a célt tűztük ki, hogy az ügyészségek által évente kezelt mintegy egymillió ügy kétharmadát elektronizáljuk, és ezzel felgyorsítjuk az eljárásokat - mondta a projektet bemutató tájékoztatón Borbély Zoltán, az LÜ szóvivője. Az ügyekben évente mintegy hatmillió irat keletkezik. Nagy Tibor projektvezető, informatikai főosztályvezető ügyész szerint a fejlesztéssel nemcsak áttérnek a papíralapú ügykezelésről az elektronikusra, hanem az minőségi változást hoz majd az ügyészségek munkájában, megváltoztatja a dolgozók szemléletét és az eddiginél hatékonyabban tudják ellátni feladatukat.
A létrehozandó elektronikus rendszer nemcsak az ügyészségek, hanem a külső szervek (rendőrség, bíróság, közigazgatási szervek), állampolgárok, cégek és jogi képviselők számára is biztosítja az e-ügyintézést. A rendszer az Ügyfélkapun keresztül lesz elérhető.
Az e-irat- és dokumentumkezelő rendszer képes lesz az ügyészségre érkező e-mailek, elektronikus nyomtatványok, valamint a társhatóságaik nyilvántartásai által küldött adatok hiteles fogadására, érkeztetésére. Az így érkezett adatokat az ügyészek számára megjeleníti (igény esetén kinyomtatja), az ügyészségen belül azok útját, megváltoztatását rögzíti, valamint az adatokat tárolja. Az ügyészek munkája során létrejövő határozatokat és válaszleveleket, valamint a társszerveik nyilvántartásai számára szükséges ügyészségi adatokat hitelt érdemlően azonosítja és a címzettekhez eljuttatja.
A rendszer kialakítására és a szoftverelemek szállítására augusztusban ír ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást az LÜ. A hardverelemeket és operációs rendszereiket (Microsoft-alapúak) központosított közbeszerzéssel, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságon keresztül szerzik be. A rendszer kialakításának koncepciója 2009-ben készült el, 2010-ben külső projektmenedzsert vontak be a megvalósításba (közbeszerzéssel a Stratis Vezetői és Informatikai Kft.-t választották ki) és megtörtént a rendszerfejlesztésre szóló közbeszerzés előkészítése. A projekt a tervek szerint 2011 május végén zárul le.
