Módosította a június elején újra kiírt járműtenderének ajánlati felhívását a Volánbusz Zrt. Így az első közbeszerzési felhívásban megjelent 20 kéttengelyes és 40 háromtengelyes, alacsony belépésű szóló autóbusz mellett további 20-20 kettő-, illetve háromtengelyes jármű opciós szállítására tart igényt a közlekedési társaság. Ezzel a kért mennyiség megegyezik a Volánbusz korábbi, egy évig elhúzódó, nagy sajtóvisszhangot kiváltott, ám szerződéskötés nélkül zárult tenderéével. (A Közbeszerzési Döntőbizottság által többször is vizsgált eljárást nettó 9,9 millió eurós árajánlattal a kínai Xiamen King Long United Automotive Industry Co. Ltd nyerte meg, a második legjobb ajánlattevőnek pedig a cseh Viko s.r.o-t hirdették ki.) A júniusi, új közbeszerzést az előzővel azonos műszaki tartalommal írták ki, az ajánlatok közül a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazót hirdetik ki győztesnek. Az ajánlattételi határidő július 26-án jár le, az eredményhirdetést augusztus végére tervezik (Napi, 2010. június 14.).
