A Közbeszerzések Tanácsa (KT) a közbeszerzések hatékonyabbá, egyszerűbbé és tisztábbá tétele érdekében közös műhelymunkára meghirdetett felhívására összesen 60 szervezet 105 képviselője jelentkezett - közölte a szervezet. A törvénymegújítást célzó nyilvános és szakmai párbeszéd június 15-én vette kezdetét. A bejelentkezett szervezetek között szerepelnek szakmai szervezetek (a Közbeszerzési Jogászok Országos Szövetsége és a Hivatalos Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége), több érdek-képviseleti szerv (mint például a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamara és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara), az Ipartestületek Országos Szövetsége, a Joint Venture Szövetség és más egyesületek. Több jelentős ajánlatkérő is csatlakozott a műhelymunkához, valamint ajánlattevők, közbeszerzési szakemberek és tanácsadók.
Bízunk benne, hogy kezdeményezésünkkel támogatni tudjuk a törvény átgondolt, a közbeszerzők szempontjait kiegyensúlyozottan figyelembe vevő átalakításának előkészítését, és biztosítani tudjuk a tanács és a közbeszerzések folyamatában részt vevő egyéb intézmények, érdekközösségek és civil szervezetek részvételével megvalósuló párbeszédet is - hangsúlyozza Bakonyi József, a KT elnöke.
