Celldömölk önkormányzata pályázatot írt ki a közigazgatási területén végzendő helyi autóbuszos személyszállításra. A nyertes szolgáltatónak a szállítással kapcsolatos előkészítési, irányítási és ellenőrzési feladatokat is el kell látnia. A Vas megyei, 12 ezer lakosú város buszos közlekedését az elmúlt négy évben egy magánvállalkozó szervezte, vele a közszolgáltatási szerződés június végén lejár, így az új pályázat nyertesével július elsejétől hatályos megállapodást kötnek majd, ezúttal öt évre. (Korábban a Vasi Volán Zrt. végezte a buszos személyszállítást.) Az ajánlattételi határidő június 8-án jár le, addig a pályázati dokumentáció is megvásárolható, 100 ezer forint plusz áfáért. Az előzetes érdeklődés alapján a kiíró több ajánlatot vár a pályázatra. Az ajánlatok közül nemcsak az ár, hanem az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontjából választ a bírálóbizottság. Az eredményhirdetés június közepén várható.
