A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) kétmillió forintos bírságot vetett ki a MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-re, mert közbeszerzési eljárás nélkül bízta meg az ITD Hungary Nonprofit Közhasznú Zrt.-t az európai uniós támogatásokhoz kapcsolódó helyszíni ellenőrzési tevékenység ellátásával - derül ki a KD határozatából. A vizsgálatot hivatalból kezdeményezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), mivel szerinte a MAG és az ITD Hungary közötti megbízási szerződésben megjelölt uniós támogatásokhoz kapcsolódó helyszíni ellenőrzési feladatok nem azonosak az ügyfélszolgálati feladatokkal, amelyre az erről szóló minisztériumi rendelet szerint kizárólagos joga van az ITD Hungarynek. A szerződés becsült értéke 174 millió forint, amely meghaladja az uniós közbeszerzési értékhatárt, így a Kehi szerint a szolgáltatás igénybevételére közbeszerzést kellett volna kiírnia a MAG-nak.
A KD vizsgálata során megállapította, hogy az ügyfélszolgálati és a helyszíni ellenőrzési tevékenységek teljesen elkülöníthető, más jellegű feladatok ellátását jelenik, a minisztériumi rendelet pedig csak az ügyfélszolgálat ellátására biztosít kizárólagos jogot az ITD Hungarynek, az ellenőrzésre vonatkozóan csak közbeszerzés nyomán szerződhetett volna vele a MAG. A testület azt is megállapította, hogy a minisztériumi rendelet szerint az ITD Hungary a közép-magyarországi operatív program (KMOP) első, azaz a "tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozásorientált fejlesztése" prioritása végrehajtásával kapcsolatban látja el az ügyfélszolgálati feladatokat, azonban a megbízási szerződésében - az ügyfélszolgálatra és helyszíni ellenőrzésre vonatkozóan - nemcsak a KMOP-t, hanem az első és a második nemzeti fejlesztési terv gazdaságfejlesztési operatív programjait is megjelölték.
Közbeszerzés mellőzése miatt a KD nem tekinthetett el a bírság kiszabásától, de azt alacsony összegben állapította meg, mivel korábban még nem marasztalták el jogsértés miatt a MAG-ot, és a jogorvoslat ideje alatt, február 15-ével módosította szerződését is, megszüntette a helyszíni ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket.
