BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Szenzációs gyűjtemény a Kieselbachnál

2009. április 29. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kieselbach Tamás úgy döntött, hogy a Kieselbach Galéria ezen a tavaszon nem tart aukciót, helyette az egyik legjelentősebb magyar műgyűjtemény, Bedő Rudolf kollekciójának galériás értékesítése lesz a szezon fő eseménye. Hetente változó kiállításokon kerül a közönség elé a következő hetekben-hónapokban a több száz darabból álló kollekció, az első tárlat tegnap nyílt meg. Az örökösök azzal bízták meg a galériát, hogy a legmegfelelőbb helyet találja meg a tárgyaknak és a legjobb árakon. Van olyan tárgy, amelynek fix ára van, van, amelyre lehet majd alkudni, és olyan is, amelynek még nincs ára, de az is körvonalazódni látszik. A gyűjtemény több mint száz védett műtárgyat is tartalmaz, és most van így utoljára egyben, ezért Kieselbach Tamás szerint rendkívül fontos a dokumentálása; a róla készülő könyv még az év folyamán elkészül. A legjelentősebb kiállított kép Rippl-Rónai Karcsú nő vázával című festménye lesz: a festő egyik főművét még nagy életmű-kiállításán sem láthatta eddig a közönség.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet