Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Miért éppen a futás?
- Nemcsak futás, mindig volt szinte minden, izgága, nyüzsgő gyerek voltam, sok sportágat kipróbáltam: atletizáltam, kézilabdáztam és persze vidéki lányként futkároztam is. A döntő momentum az volt, amikor tizenöt évesen elindultam a bükki félmaratonon. Akkor rákaptam a futásra, és azóta kitartok mellette. Jönnek-mennek persze más sportok is, most például focizni járok a férfi kollégákkal, de a futás jelenti az állandóságot.
- Akkor mégiscsak az érdekelne, hogy miért?
- A munkahelyemen reggel kilenctől estig tart a pörgés, sosem lehet tudni, hogy mikor végzek, meddig tartanak az elfoglaltságaim. A nagy rohanásban azonban megnyugtat a tudat, hogy este kimehetek a Margitszigetre, és lesz egy nyugodt órám, amikor végig lehet gondolni az egész napot, a következő teendőket. Ilyenkor annyira elmerülök a futásban és a gondolataimban, hogy a szembe jövő ismerőseimet is csak akkor ismerem meg, ha kitartóan kalimpálnak az orrom előtt.
- Este jár futni?
- Igen, mert nagyon nehezen kelek fel, örülök, ha időben beérek dolgozni. Este viszont akár tízkor is kimegyek a szigetre.
- Nem fél?
- Nem, találkoztam már szatírokkal is, de a gödrök veszélyesebbek a sötétben.
- És mekkora az adag?
- Ilyenkor télen általában hetente kétszer vágok neki, nyáron, a versenyek előtt viszont ötször is futok tíz-tizenöt kilométert. Nincs edzéstervem - bár tudom, hogy jó lenne -, mindig adja magát, hogy éppen mekkora távra vállalkozom.
- Milyen versenyeken indul?
- Budapesten az első félmaratonomat 1993-ban futottam, azóta rendszeres résztvevője vagyok a hazai utcai versenyeknek, és mostanra már kétszer teljesítettem a maratoni távot is. Először 2006-ban Budapesten, majd most novemberben New Yorkban.
- Hogy sikerült beneveznie?
- Szerencsém volt. Igyekszem tudatosan élni, tervezem az életemet, de úgy vagyok vele, hogy ha kigondol valamit az ember, akkor merjen nagyot álmodni. Én azt álmodtam, hogy lefutom a World Marathon Majorst, azaz a világ öt legnagyobb maratonját. Ezért küldtem el kezdésként a nevezésemet New Yorkba, és a rajtszámlottón én is nyertem.
- A maratont lefutni is főnyeremény volt?
- Hihetetlen élmény. Nálunk az is zavarja az embereket, ha a futók kedvéért lezárnak egy sávot a Árpád hídon, New Yorkban viszont az egész város a maratoni verseny lázában ég. A táv teljes hosszán tömegek állnak a pálya szélén, és mindenkit biztatnak, szinte mindenhol szól a zene, az egyik templom előtt egy kórus még gospeleket is énekelt. Brooklynban bömböltették az utcán a zenét, és önkéntesek osztogatták a frissítőket már a rajt utáni mérföldeken is. Magyar mezben futottam, rajta a nevemmel, és amikor kissé fáradtam, csak kihúzódtam a szélére, a vadidegenektől máris hallottam, hogy "Gyerünk, Zsuzsa!". Az utolsó két mérföldön bármilyen kimerült az ember, képtelenség megállni, a nézők "bekiabálnak" a célba. Utána két napig a maratonisták a hősök, könnyű őket megismerni: érem lóg a nyakukban és sántítanak.
- Kitalálta már, hogy melyik lesz a következő erőpróba?
- Áprilisban Madridban futok majd, az ősszel Berlinben szeretnék elindulni, jövő januárban pedig az orlandói Disneyworldben a Goofy Challenge-en. De ezek tulajdonképpen nem is versenyek, mert a futásban az a szép, hogy mindenkinek megvannak a korlátai, és mindenki a saját határait feszegeti. Egyéni célok kellenek, én is tudom, hogy nekem nem Paula Radcliffe-fel kell összemérni magamat.
- Nem is nézi az órát?
- De, muszáj, mert a tervek között van a Boston Marathon is, és ott három óra negyven perc a nevezési szint.
