BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vilniusban már ünneplik a kultúrát

2009. január 5. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fényárban úszva köszöntötte 2009-et Vilnius, de a német Gert Hof által megtervezett éjféli lézer- és tűzijátékshow ezúttal nem csak az új évnek szólt: a litván főváros idén Európa kulturális fővárosa is. A 2000 óta hivatalában levő főpolgármester, Arturas Zuokas szerint ezzel a titulussal az 550 ezer lakosú város - amely az ausztriai Linzzel osztozik az egy évre szóló megtiszteltetésen - esélyt kap arra, hogy visszakerüljön Európa és a világ térképére.
Vilnius csaknem 900 eseménnyel kívánja emlékezetessé tenni ezt az időszakot, köztük kiemelkedően sok lesz a zenei rendezvény: május 2-án lesz például az utcai zenészek napja, ahol a rocktól a klasszikus zenéig minden műfaj képviselői felvonulnak majd, júliusban pedig a millenniumi dalfesztiválon fellépő helyi zenészek ünneplik a történelmi forrásokban ezer éve először említett Litvániát.
A legtöbb nagy programot júniusra időzítették: ekkor koncerteznek Vilniusban a londoni szimfonikusok, ekkor lesz ott az első nemzetközi operafesztivál és ekkorra tervezik a kortárs művészeti múzeum megnyitását is. Ez egy olyan épület egyik szárnyát kapja meg, ahol korábban a bolsevik forradalom történetét ismerhették meg a hajdani Szovjetunióhoz tartozó ország lakosai; az ambiciózus polgármester - egykori tévés újságíró - szeretné, ha rövidesen megnyílna egy másik, eleve e célra tervezett kortárs kiállítóhely is. Az erre kiírt pályázatot tavaly nyerte meg a legismertebb nemzetközi sztárépítészek sorába tartozó Zaha Hadid, és Zuokas abban bízik - mondta el a Bloombergnek -, hogy a vadonatúj létesítmény működtetésébe beszáll majd az Ermitázs, illetve a világ több pontján is kortárs múzeumokat létrehozó Guggenheim-alapítvány is. Egyelőre még egyikük sem kötelezte el magát a projekt mellett, a polgármester szerint azonban a következő hónapokban meghozhatják döntéseiket. Túl sok pénzzel most nem tudja kecsegtetni őket: a kulturális főváros címet szolgáló eseményekre Vilnius az eredetileg tervezettnél 25 százalékkal kevesebbet, összesen 13 millió eurót költhet.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet