Vegyesen alakult az Arte első idei árverése, amelyen a galéria grafikai profilja ellenére festményeket és bronzérmeket vitt kalapács alá Marsó Diana. Marsó az egyik legrégibb szereplő a piacon, fontos képek mentek át a kezén még a Műgyűjtők Galériájában, mindent tud a szakmáról. Például azt, amit Siklósi László műgyűjtő és művészeti szakíró a harmincas években úgy fogalmazott meg: "ugyanazon művészeti tárgynak más az ára egy nyilvános tárlaton, más egy műkereskedőnél és más az atelierben.... Az árat nem aszerint szabják meg, hogy a vevő mit vesz meg, hanem aszerint, hogy kicsoda és hol vásárol." Mindez most azért érdekes, mert az Arténak van egy stabil vevőköre, amely nem feltétlen olajképekre vetődik, és ezen az aukción volt egy olyan korai Aba-Novák, amely megmutathatta, van-e átjárás vevőkörök és galériák között, eladható-e, és ha igen, mennyiért, egy vitathatatlan alkotó 19 évesen festett, nem túl populáris témájú nagyméretű műve. A 130 ezer forintos kezdőárral Marsó azt akarta elősegíteni, hogy a saját vevői ne szoruljanak ki ab ovo a licitálásból, de emellett igyekeztek sokfelé eljuttatni a "tehenes" kép hírét: Aba-Novák gyűjtőinek, régi Műgyűjtők-vevőknek, de még a húsipar prominenseinek is küldtek e-mailt. Ennek ellenére már 420 ezer forintnál megállt a licit, ám az, hogy egy festményekkel foglalkozó galériás vette meg a képet, azt jelzi, más is lát benne fantáziát.
A teljes anyag 40 százaléka kelt el, az érdekesebb tételekre mindig volt több jelentkező is. A közönség Sikuta Gusztáv Séta című festményénél volt a legélénkebb, 90 ezerről 320 ezer forintra tornázták fel az árát. Emőd Aurél virágcsokra 140 ezerért, Kemény László Pályaudvar/Lóitatás című, két oldalon megfestett műve ugyanennyiért kelt el. A kortársak közül Neuberger István akrillal festett derűs vásznai voltak kelendőek, mindkettő 42 ezerről indult, s az egyik 85 ezerért, a másik 150 ezer forintért talált gazdára. Vilt Tibor kisméretű bronzszobra, a Lépő férfi 90 ezerről 130 ezer forintig emelkedett.
