Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Érzékelt-e hangulatváltozást az év végén a magyar műtárgypiacon?
- Éreztük, hogy a téli aukció jobb lesz, mint az őszi vagy a tavaszi, de így is meglepődtünk. Nem hiszem, hogy 2010-et érdemes összehasonlítani a 2005-2006-os esztendőkkel, amikor teljesen más viszonyok voltak, de ki merem jelenteni: nagyon jó árverés volt. Hangulatában mindenképpen, de nem lehet okunk panaszra az elkelési arányra és az áremelkedésekre sem. Mindezt annak a tudatában mondom, hogy megcsappant az érdeklődés az aukciók, a műkereskedelem világa iránt. Persze ez érthető, amikor nincsenek nagy dolgok - mert amikor leereszkedik a zsinórpadlásról a Munkácsy-kép, A baba látogatói, akkor a csilláron is lógnak az emberek. El kell ismernem, az elmúlt két évben nem igazán voltak szenzációs képek.
- Ilyen a decemberi árverésen sem volt.
- Ez igaz, de az egésznek a lendülete, a hangulata valamelyest visszajött, én ezt fontosnak tartom. A 2007-ig tartó másfél évtizedben rettenetesen elkényeztettük a közönséget, a beadókat és a vevőket is. Így jött létre egy piac, ami azelőtt nem létezett. Világosan látszott, csak akkor bukkannak fel majd "ütős" képek, ha olyan árszintet tudunk produkálni, hogy megérje - ez volt a kényeztetés oka. A folyamat mára megállt: akadnak még komoly festmények, de sokkal kevesebb. Az árszint megvan, a válság alatt sem csökkent nagyot a jelentős műveknél, de nincsenek képek. Tudomásul kell venni, hogy nem fog még egyszer előkerülni Munkácsytól a Poros út vagy Aba-Novák Subiacója, vagy Rippl-Rónai kukoricás főműve, vagy Csontvárytól a Hídon átmenő társaság. Ha pedig mégis, nem lesz már akkora szenzáció.
- A szenzációk kora véget ért, de mi jön utána?
- Mondjuk ki azt, amit nem szoktak: nem minden a válság miatt van. Az előbukkant képek bekerültek olyan helyekre, ahonnan pillanatnyilag nem mozdulnak. Akik 50-100-200 milliókért vásárolnak, nem adják el újra rövid időn belül, nincs is rá szükségük és nem azért hozták létre a gyűjteményüket. A válság egybeesett azzal, hogy már jóllaktak azok a gyűjtők, akik miatt megszülettek azok az árak, amelyek előhozták a képeket - mindenképp megtorpanáshoz érkeztünk volna.
- Decemberben az árverés mellett kiadott egy "aranykönyvet" Remekművek címmel, amelyben 25 kiemelkedő műtárgy szerepelt, zártkörű, fix áras eladással. Nem mond ez ellent az eddigieknek, esetleg az árverések kora járt le, nem a szenzációké?
- Én abszolút hiszek az árverésekben és folytatni is fogom őket. Ezt azért csináltuk, mert elfogadtuk bizonyos nagy értékű képeknél, hogy nem tesszük ki őket semmilyen kockázatnak, és elkerültük a vitákat a kikiáltási árról. Itt azt mondták a tulajdonosok: vagy megkapjuk érte a kért árat, vagy nem adjuk piacra.
- Konkrét árakat nyilván nem árulhat el, de mi történt a remekművekkel?
- Meglepően gyorsan eladtuk, még decemberben, a könyvben szereplő anyag több mint felét, méltó árakon. Főműveknél persze árveréseken is megadták azt az árat, amit a kép ér, de itt egyszerűbb volt: a tulajdonosok kértek egy összeget és megkapták. Jól el lehet adni a Czigány Dezsőket, Kosztát, Mednyánszkykat, kortársakat, Csernust, Laknert. Vevőre talált a Csontváry-kép is.
- Lesz folytatás?
- Igen, de ez tényleg a beadókon múlik. Mi jó tapasztalatokat szereztünk - azzal, hogy azt mondtam, lezárult a nagy gyűjteményépítések lázas korszaka, nem azt mondtam, hogy eltűntek a gyűjtők. Egy-egy képet a régiek is "csipegetnek" és újak is színre lépnek mindig.
- Mennyire ijedtek meg a gyűjtők a válság okozta értékcsökkenéstől?
- Egyáltalán nem. Nyilván rossz érzés, hogy az árak nem ott tartanak, ahol négy-öt éve, de azért ők általában komoly üzletemberek az élet más területein, pontosan tudják, hogy ami ma ennyi, az újra felemelkedhet. Jellemzően önmegvalósítási szándékkal hozták létre kollekciójukat, tisztában vannak vele, hogy ez más értelemben befektetés, ami nem mindig ugyanannyit ér.
- Merre vannak a műkereskedelem kitörési pontjai? Lehet nyitni a kortársak vagy a külföld felé?
- Mindkét iránnyal próbálkozunk. A Remekművekben is szerepeltettünk Klimtet, Schielét, Dufyt, ám tudomásul kell venni, hogy akinek van mondjuk egy Picassója vagy egy Dalíja vagy egy impresszionista képe, az nem Budapesten fogja árvereztetni. Kortárs irányba viszont újult erővel indulunk. Két év szünet után visszatért hozzánk a kortárskurátorunk, Sárvári Zita, márciusban Berlinben rendezünk kiállítást női művészeink munkáiból, és megújul a művészeink köre. Egész fiatalokkal is szerződni szeretnék, hogy a mi örömünk is legyen a felfedezésük. A kortárs vonalunkat eddig azokra a gyűjtőinkre építettünk, akik korábban jellemzően a XX. század második felének klasszikusaiból vásároltak, de ők a művészgárdánktól már megvették, amit szerettek volna. Most a megújulás éve lesz. Másfajta marketinggel, pr-ral, új kortárshonlappal - markánsabban szétválasztjuk a Virág Judit Galériát és a VJ kortársat. "Kortárs-szabadegyetemet" is szervezünk, művészeinket jobban be akarjuk vonni a gyűjtőkkel való kommunikálásba.
- A honlap megújításán kívül tervezik-e egyéb formában használni az internetet? Gondolok itt például az online árverésekre.
- Én erre nem gondolok. Lehet, hogy ez az én generációm szemlélete, ám nem hiszem, hogy kihagyható a személyes rész, sem árverést, sem eladást nem szeretnék a világhálóra vinni. De a Facebookon, a Twitteren lehet minket követni és lesz blogunk is a galéria életéről, bemutatjuk a hónap műtárgyát, külföldi kitekintést adunk, festőkről írunk, lesz folytatásos történetünk. Reméljük, ezzel új rétegeket, fiatal gyűjtőket is elérünk.
