Az idei téli szezonban az átlagosnál is több jótékonysági aukciót tartottak: a karácsony közeledte általában megmozgatja a segíteni vágyást, a vörösiszap-katasztrófa pedig még a cinikusokban is felébresztette most a szolidaritást. A Debrecenben élő Papp Gyula azonban nem csak egy hullámot lovagolt meg, a műgyűjtő - egyébként nyugalmazott katonatiszt - december elején már nyolcadszor rendezte meg karitatív aukcióját. Ezen 163 kortárs művészeti alkotást árvereztek el, összesített becsértékük meghaladta a 10 millió forintot. Merthogy jelen pillanatban ez az egyetlen olyan magyarországi aukció, ahol a katalógusban a kikiáltási ár mellett feltüntetik a becsértéket is. Meghatározásánál figyelembe veszik a művész közlését (hasonló műveit mennyiért tudja értékesíteni), az interneten fellelhető árakat és a kortársakkal foglalkozó debreceni Holló László Galéria vezetőjének, valamint a debreceni rajztanszék vezetőjének szakvéleményét is.
A szervező Papp Gyula ezredesként ment korai nyugdíjba, koszovói és iraki misszió után, de becsüstanfolyamot is végzett, így hozzáértőként vágott bele az árverések szervezésébe. A kezdetektől segítik neves művészek - például Deim Pál, Tenk László, Aknay János, Tóth Ernő, Wahorn András, Szurcsik József -, akik nemcsak a műveiket adják be, hanem kézről kézre adják egymás közt, így egyre színvonalasabb anyagot tud összeállítani. A közönség is bővül, nemcsak jótékonykodók, hanem gyűjtők is figyelemmel kísérik Papp aukcióit, mert jól tudnak vásárolni. Papp akár komoly viták árán is igyekszik lejjebb szorítani a kikiáltási árakat, és semmiféle jutalékot, költséget nem számol fel a leütésekre.
Most végül 108 tétel kelt el, de a megmaradtakat karácsonyig még meg lehet vásárolni. Csúcsárak nem születtek: tavaly Földi Péter egy képéért 650 ezer forintot adtak, most egy hasonlóért 200 ezret - igaz, a művész 2009-ben az árverés előtt egy héttel kapta meg a Prima Primissima díjat. Csíkszentmihályi Róbert, illetve Győrffy Sándor szobraiért 230 ezer, illetve 240 ezer forintot fizettek.
