A győri Almárium Régiségbolt és Galéria decemberi árverésének sztártétele Salvador Dalí Rinocérosz című kisplasztikája volt, amely 1950-ben Párizsban készült, ötven példányban. Már az árverés előtt nagy volt rá az érdeklődés, sok megbízással és telefonos licittel, így a 220 ezres kikiáltási árát 550 ezerre tornázták fel. Külföldről is licitáltak rá, végül egy budapesti vevőé lett. A régiségbolt vezetője utánanézett az interneten, Amerikában 4-5 ezer dollárért cserélnek gazdát a Dalí-rinocéroszok, Európában pedig 2-3 ezer eurókért. Az Almárium elégedett ezzel az árral, és az egész árveréssel is. A nagy nevek mind elkeltek, Medveczky Jenő tájképe 90 ezerről 200 ezerre emelkedett, Patkó Károly tusrajza 80 ezerről 160 ezerre, Picasso és Chagall litográfiái pedig 160 és 180 ezer forintokért mentek. Több licitálójuk volt, mint korábban, nőtt a budapestiek száma és becsatlakoztak külföldi vevők is, elsősorban Szlovákiából. (A szlovák vevő egyre gyakoribb Budapesten is.)
