BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tihanyi és Patkó az Abigail árverésén

2010. december 16. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jó néhány jelentős kép kerül kalapács alá az Abigail Galéria aranyvasárnap esti árverésének 237 tételében, köztük Tihanyi Lajostól az 1912-es datálású Trencsén vára, 20 millió forintos kezdéssel (a festmény párdarabja a Szombathelyi Képtár tulajdona). Tihanyi árai eddig is magasak voltak, a most megnyílt pécsi Nyolcak-kiállítástól pedig mindenki azt várja, hogy visszahat a festőcsoport tagjainak műkereskedelmi megítélésére - ami most sem rossz. A legdrágábban induló tétel mégsem ez, hanem Patkó Károly Subiaco című 1931-es táblaképe 24 millió forintért. Egry József régi aukciós kedvenc, most több művéhez is hozzá lehet jutni. A Mély út című pasztell, a festő érett, jellegzetes műve 15 millió, a Balkonon című korai olajkép 6 millió, egy még korábbi, 1905-10 közötti, Párizs hatását mutató olajtempera 2,6 millióról indul.

Batthyány Gyula élete is, munkái is drámaiak, ötéves távlatban a műkereskedelem egyik nagy felfedezettje volt az arisztokrata festő. A Balkonon (Spanyol nők erkélyen) című képének kikiáltási ára 12 millió forint. Ugyanennyiről kezd Aba-Novák Vilmos 1934-es Ebédelőkje (szerepelt a 2008-as debreceni életműtárlaton), Mednyánszky Erdőrészlete pedig 10 millión. Ezen a télen nincs árverés Csernus Tibor nélkül: itt most Saulja 10 millió, az 1996-os Hogarth-tanulmány 4,2 millió forint kikiáltási árral várja a licitet. Nem vág teljesen a galéria profiljába a XIX. század eleje, de ezúttal id. Markó Károlytól is kínálnak egy festményt: a Krisztus megkeresztelése a Jordán tó vizében című, 16 millió forintra tartott alkotás külföldi licitálókra is számíthat, mert védettségét 1995-ben feloldották (a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében van egy hasonló Markó-kép).

A grafikai tételek sikert arattak az Abigail múltkori aukcióján, most is akad jó néhány, ami számot tarthat a gyűjtői érdeklődésre. Kass János 16 lapos, híres orvosokat ábrázoló 1973-as mappája 480 ezer forint. Kádár Béla, Bálint Endre rajzai, Kernstok Károly, Szalay Lajos, Aba-Novák tusrajzai százezres nagyságrendet biztos elérnek. Van egy fotó is: Markovits Ferenc 1972-es portréja Odescalchi hercegnőről 60 ezer forintért.
A szobrok, kisplasztikák gyűjtői is válogathatnak: Jecza Péter Ébredése 600 ezer, Schaár Erzsébet Nővérek című bronzszobra 500 ezer, Pauer Gyula Torinói lepel szobra 320 ezer, Eöry Emil szobrai 260-360 ezer forintért érhetőek el. A legdrágább szobor Mattis-Teutsch 1919-es alumíniumkompozíciója 3,2 millióért.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet