Az Almárium Régiségbolt és Galéria idén kilencedszer rendezi meg művészeti árverését, ezúttal december 11-én. Az elmúlt évek sikerei azt ígérik, hogy Győrben is hagyománnyá válhat a művészeti árverések szervezése. Idén a szokásosnál is izgalmasabb tételek kerülnek kalapács alá, némelyikük Európában is kuriózumnak számít. A legérdekesebb tétel talán Salvador Dalí Rinocérosz című kisplasztikája, ez 1950-ben, Párizsban készült, rendkívül kis példányszámban, kikiáltási ára 220 ezer forint. A művész Dürer metszete nyomán formázta meg az állatot, annak minden karakterével együtt. Az árverés anyagában találkozhatunk Pablo Picasso és Marc Chagall egy-egy litográfiájával is, mindkettő 80 ezer forintról indul. A magyar mesterek közül többek közt szerepel Patkó Károly egy remek tusrajzzal, Medveczky Jenő egy szép festményével, Istókovits Kálmán egy csatajelenettel, de megtalálhatjuk László Fülöp, Dési Huber István, Schéner Mihály és Czene Béla műveit is. Az árverésen több szép Zsolnay-kerámiára és ezüsttárgyra is lehet majd licitálni, kedvező kikiáltási árakon kezdve.
