Négy napon át tartja idei karácsonyi aukciósorozatát a Polgár Galéria, december 1-jétől, több mint 200 millió forintos összesített kikiáltással. Az első nap a képeké, köztük a 28 Vaszary-vázlattal, beleértve a Saloméhez készült előtanulmányt, de lesz Vaszary-festmény is a festő egyik legkedveltebb korszakából: a Szieszta kezdő ára 11 millió forint. Szinyei Merse Pál sokat reprodukált képe, a Nő csupasz vállal 4,2 millióról indul, akárcsak Orlay Petrich Soma munkája, Az első magyar könyvnyomtatás bemutatása. Bernáth Aurél Nyugágyon fekvő nő című vászna 800 ezer, Czóbel virágcsendélete 850 ezer forintról várja a licitálókat. A galéria sokat vár id. Kernstok Károly Kégl Margit portréja című képétől, ezt már a művész életében az egyik legfontosabb festményeként tartották számon, kezdő ára most 850 ezer forint. Érdemes megemlíteni Ludwig Gedlek Katonapihenőjét, amely jóval a nemzetközi szintje alatti áron indul (500 ezer forint), ez vonzó lehet a bécsi gyűjtőknek.
Másnap egy budapesti ikongyűjtemény mellett szobrok, porcelánok, üvegek és Zsolnay-kerámiák jönnek sorra. A szobrok között figyelmet érdemel Bethlen Gyula Buborékfújója (180 ezer forint) és a bécsi szecessziós mester, Bruno Zach Pironkodó című bronza (110 ezer forint). A szecesszió minden tárgytípusban keresett, így valószínűleg a sértetlen Lötz-vázapár 950 ezer forintos kezdő ára is feljebb megy majd. A Zsolnayk között van egy úgynevezett panorámaváza 1906-ból, 1,4 milliós kikiáltási árral. Az asztali órák között több gyűjtői darab is akad, például egy 1,6 millión kezdő bécsi automata óra az 1800-as évek elejéről. Ez a nap a bútorok és szőnyegek árverezésével fejeződik be.
A harmadik napon következnek az ezüsttárgyak, órák, ékszerek. A másfél száz ezüst közül a bécsi és pesti remekek mellett akadnak korai erdélyi, besztercebányai, augsburgi ötvöstárgyak is, mint például egy 1650 körül készült augsburgi betegetető tálka, 160 ezer forintos kikiáltási árral. A legdrágább tétel egy millenniumi zsebóra: az ezeréves Magyarország emlékére 21 példányban készült, IWC Schauffhausen szerkezetű órát ezer briliáns ékíti (összesen mintegy 6,5 karátnyi), tokján Szent István brillekkel kirakott monogramjával. Az aukcióra kerülő darab a kettes sorszámú, kikiáltási ára 6,5 millió forint. Az utolsó nap egy közel 150 darabos svájci fémikongyűjteményé, a világ minden tájáról összegyűjtött tárgyak között van néhány ritka télnyik, azaz apró kereszt is.
