Már egy ideje nem újdonság, hogy a magyar aukciós piac többi meghatározó szereplőjénél később színre lépő Abigail Galéria ledolgozta a hátrányát; ezt igazolta a mostani őszi festményárverés is, amikor október 12-én, egy egyszerű kedd estén, teljesen megtelt a Müpa Fesztiválszínháza, a sorok közt több ismert gyűjtővel, kereskedővel. A házat vezető Hajdú Katalin ráadásul ismét folytatta a profilbővítést: a külföldön elismert magyar művészek, azaz a próféták után először neves festők sokszorosított grafikai munkáit hozta a magyar piacra (Picasso-, Miro-, Dali-litográfiákat, rézkarcokat), most pedig Magyarországon kevéssé ismert külföldi alkotók munkáit válogatta be az anyagba, valamint szobrokat, kisplasztikákat vitt kalapács alá. A francia képek aukcionálása összefügg a galéria "francia kapcsolatával", Sárközy Pállal, akit az Abigail képvisel. A legtöbb mű mellett szerepel a katalógusban a proveniencia: korábban a Sárközy de Nagy Bocsa család tulajdonában.
A francia századvég ünnepelt művésze volt Manuel Robbe, pasztellel rajzolt érzéki aktjáért most egymillió forintot adott a magyar közönség. A francia absztrakt művészet egyik megteremtőjének, Jacques Villonnak Nő ablakban című papírképét 950 ezer forintra értékelte a magyar piac, egy ceruzával megrajzolt nőalakért egymilliót adtak, a horgászokat ábrázolóért pedig 1,3 milliót. Delaunay Sonia, az orosz származású francia festő és textiltervező viasztempera önarcképére többen is licitáltak, végül 1,6 millión ütötték le. Sárközy Pál és Werner Hornung egyértelműen meghódította az Abigail közönségét, műveikre élénk licitálással reagáltak. Egyik képük 2,8 millióért, a másik 2,3 millióért kelt el, megduplázva kikiáltási árukat.
A sztárkép Batthyány Gyula dekoratív Színésznője (Odescalchi hercegnő arcképe) 16 millió forintért kelt el 12 milliós kezdés után, ebből is látszik, ha jó kép kerül a piacra, az megmozgatja a gyűjtőket (képünkön). Orbán Dezső Asztali csendéletének az árát 12 millióra licitálták fel 8,5 millió forintról, ausztrál tanítványának, John Ogburnnak a Fekvő aktja másfél millióért került új helyre.
Scheiber nagyméretű, reprezentatív, de jelzés nélküli Karneválja 5,5 milliós kezdés után 6 millió forintot ért meg valakinek, Schönberger Armand art deco női portréja 7 és felet, Márffy balatoni lovas festményét 9,5 millió forinton ütötték le. Mindhárom festményre több licitáló is volt. Vaszkó Erzsébet 1960-as fekete gömbjének kezdő ára megduplázódott, 1,6 millióra módosult. Sokallták a 12 milliós árat viszont Farkas István szuggesztív balatoni tájképéért, de ez nem von le a szépségéből, egy kedvezőbb időben majd újra felbukkan.
A külföldi sokszorosított grafikák most is milliós árakon mentek, az egyedi magyar grafikák közül pedig keresték a vevők Mednyánszky, Aba-Novák, Egry rajzait, Kádár Béla tusrajzát (460 ezer forint), Vaszary akvarelljét (400 ezer forint).
Nem akadt vevő 6 és fél millióért Maillol bronzszobrára, de Varga Imre kisméretű Radnótijára többen vágyódtak, végül 360 ezres kezdés után 500 ezerért vihette haza a legkitartóbb licitáló. Szép árat, 850 ezer forintot ért el Kilár István fából készült 2001-es Egyiptomi sír című plasztikája.
