Világos stratégiával vészelte át a Virág Judit Galéria a válság kezdeti időszakát: csökkentett tételszámmal, alacsonyabb kikiáltási árakon árvereztek válogatott anyagot - most pedig már szinte a válság előtti helyzethez térnek vissza az őszi aukció katalógusa alapján. A képeket nézve úgy tűnik, mintha minden rendben volna, volnának gyűjtők, akik megfizetik a válság előtti szintű, reális, de korántsem alacsony árakat - utóbbi majd kiderül október 17-én, a Kongresszusi Központban. A kínálatban a millióig terjedő árú képek kellemesek, valószínűleg jól eladhatóak, a jelentősebb, drágább művek pedig sok esetben az életmű legjobb korszakából valók vagy más miatt különlegesek. Az indított 173 tétel összesített kikiáltási ára 285 millió 725 ezer forint.
Kétféle címlappal jelent meg a katalógus, ezek mindig jelzésértékű választások. Az egyik kiemelt Kmetty János csendélete, amely a tízes években készült, a festő legfontosabb korszakában, kikiáltási ára 7 és fél millió forint. A másik Perlrott Csaba Vilmos fauve-os alkotása, az 1909-es Őszi utca Nagybányán (képünkön), 12 milliós árral, ez igazi különlegesség. Az MNG Magyar Vadak kiállításának utazó változata, a Fauves Hongrois egyébként éppen Perlrott Csaba Vilmos művészetére irányította rá leginkább az érdeklődést, azóta több rangos múzeum bejelentette kölcsönzési igényét a festő fauve-os műveire.
November 12-én nyílik Pécsett a Nyolcak művészetét bemutató centenáriumi kiállítás, ami már kezdete előtt visszahatott a műkereskedelemre, ez Virág Judit árverési anyagán is látszik. Czóbel 5 millión kezdő Vörösalakos csendéletét például a nyári Wanted-kiállítás hirdetése csalogatta elő (Napi, 2010. augusztus 2.), a kép már csak azért is jelentős, mert 1909-ből ez az egy Czóbel ismert.
Iványi Grünwald Béla 1908-as nagybányai tájképe a művész fontos korszakából való, ilyen kvalitású műve ritkán bukkan fel árveréseken, kikiáltási ára 8 és fél millió forint. Szinyei Merse Pál Sinka völgye című 1864-es festménye 10 millió forintért szintén olyan tétel, amelyik azt az érzést kelti a műkereskedelem iránt érdeklődőkben, hogy amíg ilyenek is felbukkannak, addig nincs nagy baj. Gulácsy Lajos Útonja 15 millió, van még egy kisméretű tengeri látképe 1,2 millióért és egy ceruzarajza is 600 ezerért. Munkácsytól egy enteriőrt kínálnak 22 millió forintért - nem a legszebb Munkácsy, de Munkácsy, szerepelt az MNG 2005-ös tárlatán is. Derkovits Gyula 1929-es tempera női aktja is többször reprodukált festmény, kikiáltási ára 15 millió.
A megszokott arányoknál több a kortárs, van két Csernus-kép is, a 12 millión kezdő, 1991-es, nagyméretű Jerikó szerepelt a Kogart 2006-os retrospektív kiállításán.
