Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Míg külföldön visszatérni látszik a befektetési kedv a műkereskedelembe, addig Magyarországon változatlanul stagnál a piac. Az utolsó békeévben, 2008-ban 8-9 milliárd forint körüli forgalomról beszéltek ezen a területen – 2009 elejétől konkrét adatokhoz nem lehet hozzájutni, csak annyit tudni, jóval visszafogottabb a mozgás. A nyilvános aukciós piacnak korábban a harmadát lefedő Kieselbach Galéria nem árverez, a másik egyharmados szereplő, a Virág Judit Galéria 20-25 százalékos forgalom-visszaesést regisztrált; az utóbbi társtulajdonosa, Törő István lapunknak azt mondta, ezen a szinten maradnak 2010-ben is, látványos forgalomnövekedés nem is lesz egy darabig. A hazai műkereskedelem a mai körülmények között is stabil, de amíg a gazdasági helyzet az országban instabil, addig nem indul be ez a piac sem. A közép- és kisvállalkozások tartalékai csaknem kifogytak, jelentős potenciális műtárgyvásárlók vannak krízishelyzetben – állítja Törő.
Kétféle szemlélet uralkodik, attól függően, hogy valaki V, illetve W alakú válságot lát – mondja Földvári Gábor gyűjtő és befektető, befektetési tanácsadó. Aki az előbbit vallja, az vásárol, aki a másodikat, az kivár. Az alaptétel, miszerint gyűjtőként is minőségi műtárgyat érdemes venni, de befektetőként meg különösen, a válságban még inkább igaz. Ezt igazolták a tavalyi árverések is: az általános árszintcsökkenés mellett a fődarabok tartották az árukat. Az persze igaz – figyelmeztetett mindkét szakértő –, hogy főművekhez nehezebb hozzájutni, mert a válság ugyan súlyos, de annyira nem, hogy jelentős gyűjtemények kerültek volna piacra gazdájuk tönkremenetele miatt. A csökkenő árszint visszafogásra ösztönöz, a jó képek tulajdonosai nem most adnak el.
Földvári Gábornak meggyőződése, hogy a külföldi fellendülés némi késéssel begyűrűzhet hozzánk is – mindig ez történt –, ám objektív problémák is nehezítik a műkereskedelmet. Sok szabályozás miatt is virágzik a szürke zóna: az aukciós vásárlások után 5 százalék illetéket kell befizetni a Képzőművészeti Alap javára, ráadásul a mű publikálási joga a művész örökösénél marad 75 évig. A céges vásárlásokat és a külföldi műtárgyvételt 25 százalékos áfa sújtja, az unión kívüliek után pedig vámot is kell fizetni. A magyar műtárgyvédelmi gyakorlat sem kedvező; Földvári szerint egységes állami koncepció kellene a kulturális javak védelméről, ám valamelyest ki kell nyitni a piacot, ha azt szeretnénk, hogy a magyar műkincseknek értékük legyen, mert ehhez külföldön is forogniuk kellene. Magyar eredetű nemzetközi tárgy most nem sok van, de azért akad: ilyen a Zsolnay, amire mindig van kereslet. A Zsolnayk globális piacát azonban most átírhatja, hogy Pécsett múzeumba került a páratlan jelentőségű Gyugyi-gyűjtemény – figyelmeztet Törő István. E 600 tárgy kivonása a piacról megnehezíti a gyűjtők dolgát, ugyanakkor felhajtja az árakat. Most Zsolnayt venni – ha valaki hozzájut – biztos befektetés.
A befektetőt és a gyűjtőt – aki sokszor ugyanaz a személy – a műkereskedelemben végül is az különbözteti meg egymástól, hogy az előbbi racionális vásárló, aki meg tud állni a licitben az előre meghatározott határon. A gyűjtő viszont szenvedélyes vásárló, aki értéken felül is felemeli a tárcsáját, hogy megszerezze a kívánt műtárgyat – ez utóbbiak tűntek el a válság hatására, pedig jelenlétük nélkülözhetetlen a műtárgypiac fenntartható működéséhez.
