A kontinuitásra helyezi a hangsúlyt a második félévi szezonban a Virág Judit Galéria: megtartják a szokásos őszi és téli árveréseiket - az őszi október 17-én lesz - és a megkezdett kortárs vonalat is folytatják. Ebben a jegyben nyitották meg a múlt héten a Kép Képe című csoportos kortárs kiállítást, amelyet az októberi árverés után két népszerű kortárs művész, Korodi Luca és Szurcsik József közös tárlata követ majd. A Kép Képe kiállítás a galéria koncepciója szerint a három évvel ezelőtti Független Festmény tárlat folytatása. Akkor a tiszta festőiség volt a vezérfonal, most a mimetikus-figuratív törekvéseket foglalják össze az ötvenes évektől a pop-arton át napjaink technorealizmusáig. Virág Judit célja megmutatni, hogy ami most van, az a közelmúlttal szervesen összefügg, ami meg akkor volt, az a húszas évekből táplálkozott - egyik irányzat a másikból jön, nem csak úgy "lóg a levegőben". Csernus Tibor 1989-es újrafelfedezése óta reneszánszát éli a figuratív irány, amiben persze az is segített, hogy a nemzetközi színtéren is divatba jött, hiszen itthon a szocreállal kapcsolatos ellenérzések miatt hátrányból indul ez a fajta festészet.
A galéria honlapjának virtuális galériájában a valóságos tárlattal egy időben nemzetközi kortárs figuratív festészeti kiállítás látható; ki-ki maga is összehasonlíthatja, mi mivel és ki kivel cseng össze.
