Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
E hónap végéig látható még a Nessim Galéria kortárs fotográfusok munkáit felvonultató kiállítása, a Hiány. A tárlat beharangozója szerint ez a cím valami metafizikusra és pozitívra utal - ebből kiindulva próbáltuk feltérképezni Surányi Mihállyal, az egyetlen kizárólag kortársakkal foglalkozó budapesti fotógaléria tulajdonosával: mi hiányzik Magyarországon ahhoz, hogy élénkebb legyen az érdeklődés a fotóművészet iránt.
Az informatikus Surányi kreatív szabadidős tevékenységet keresve iratkozott be egy fotósiskolába, majd elkezdett vásárokra járni - egyszer csak már nem informatikus volt, hanem az általa létrehozott galériához kapcsolódó művészekkel képviselte külföldi vásárokon a magyar fotográfiát. A 2006 decemberében nyitó Nessim üzleti tervében az szerepelt, hogy nagyjából három év alatt rentábilissá válik - ekkor annyira szó sem volt a válságról, hogy 2007-ben a Kieselbach Galéria két fotóárverést is tartott. Ezek anyagán érezni lehetett a tapogatózást - mondja Surányi -, a piacfelmérő szándék nagyon széles merítést hozott magával. A kortárs fotóval az az egyik fő baj, hogy nincsenek referenciaárak, az aukciók legalább lehetőséget adhattak volna ezek körvonalazódására, ám a kínálatban egy-egy alkotótól kevés mű szerepelt, tehát értékelhető árverési eredmény még mindig nincs. Az Ágens Galéria ugyan azóta is árverez fotót, kortársat és régit is, de nagyon nyomott árakon dolgozik, eredményei nem kerülnek be a nemzetközi adatbázisokba. Márpedig ez a másik fő probléma: a kinti és az itthoni árak nem térhetnek nagyon el egymástól és nyilvánosaknak kell lenniük. A Nessimnél se lehetnek nagyon különböző árak a külföldiekhez képest, nemcsak mert ez inkorrekt, hanem mert a művésznek se tesz jót.
A vásárokat járva Surányinak az a tapasztalta, hogy a külföldieket érdekli a kortárs magyar fotó, de még magyarul is nagyon kevés róla az információ, idegen nyelven meg semmi sincs. Ez amúgy is a legérzékenyebb terület - figyelmeztet a galériás -, nagyon sok a kockázati tényező, a gyűjtők ebbe invesztáltak a legkevesebbet. A válság hatására ugyan nem zuhant a kortárs fotó, de csak azért, mert nem volt honnan, nem történt meg előtte a nagy felfutás sem. Egy nyugati galerista pedig nem fog próbálkozni külföldiekkel, mert túlkínálat van a sajátjaiból is. A régi nagy nevek, a világhírű magyar származású fotósok ilyen szempontból nem számítanak: Moholy-Nagy 1919-ben ment el Magyarországról, Brassai 1933-ban, s hogy azóta mi történt itt, arról semmi sem tudható határainkon túl.
Ennek ellenére a válság óta a Nessimnél túlsúlyba kerültek a külföldi vevők - a magyarok eltűntek, mert nincs elkölthető pénzük (a kortárs fotó vevői jellemzően olyan diplomások, akik valamilyen vizuális területtel állnak kapcsolatban). Az eredeti üzleti tervben árverések is szerepeltek, de Surányi szerint már 2008-ban látszott, hogy nincs értelme ezzel próbálkozni. Ma csak a külföldi vásári részvétellel lehet egy budapesti fotógalériát fenntartani, akkor is, ha ez nagy forgótőkét igényel. A Nessim részt vett az Art Dubaion (Napi, 2010. június 28.), nagyon pozitív tapasztalatokat szerzett július elején Essenben - ahova ősszel visszatérnek -, novemberben pedig az isztambuli vásárra készülnek. Jó lenne egy stabil magyar vásárlóközönség, de egy kezdő fotós árai külföldön 800-1000 eurónál kezdődnek - kevés esély van arra, hogy itthon ezt sokan megadnák.
