Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az elmúlt másfél-két évben - a válsággal egy időben - váratlan ajándékhoz jutott a magyar kortárs művészeti szcéna. A Bagyó Anna művészeti tanácsadó nevéhez kötődő Visitors program keretében a galériák lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek neves külföldi vásárokon: a New Yorkban art advisor diplomát szerző, a művészeti vásárokat két évtizede járó Bagyó személyes kapcsolatait felhasználva hívta Budapestre a nagy rendezvények igazgatóit, s vitte őket körbe a galériákban. A vásárigazgatók javasolták a jelentkezést a nekik tetszőknek - esetenként némi kedvezményt is felajánlva -, a kiutazás költségeire, a részvételi díjak előteremtésére pedig pályázni lehetett. Az OKM művészeti főosztálya 2007 végén 6 millió forintot ajánlott fel a programra, az NKA pedig 2008-ban 23 millió, 2009-ben 17 millió forintot adott. A kormányváltással a közalapítványoknál is változások várhatók, kevesebb pénzre lehet számítani, arra is utófinanszírozásban, de a galériák rájöttek: utazni muszáj.
A legjobb időben jött a Visitors - mondta lapunknak Bagyó -, mert a válság átrendezte a korábbi viszonyokat. A nyugati galériák sorra mondták le a részvételeket, tudván, ha nem adnak el, nem éri meg nekik kifizetni a horribilis díjakat. A vákuumban jól jött a magyarok jelentkezése - most az lesz a nagy mutatvány, hogy bent maradjanak, mert a helyzet javulásával jönnek vissza a nyugatiak. A vásárigazgatók pedig őket részesítik előnyben - elsősorban az amerikaiakat -, mert a jó galériák hozzák a jó gyűjtőket. A magyarok ebben nem versenyképesek, nem visznek magukkal sem közönséget, sem gyűjtőket - figyelmeztet a művészeti tanácsadó. A tendencia már látszik: a párizsi Fiacon tavaly négy magyar galéria volt, most egy, Brüsszelbe hat jelentkezőből egyet vettek fel, Berlinbe nyolcból kettőt, a baseli Listén egy galéria volt, a meghatározó jelentőségű Art Baselről, illetve a londoni Friezéről elutasították a magyarokat. A helyzet azért így sem rossz, a 36 budapesti kortárs galériából 21 megy az idén 35-36 vásárra. Új színfolt, hogy az ázsiai új vásárokon is felbukkantak magyar galériák, s ahogy lapunk már beszámolt róla, eladni is tudtak (Napi, 2010. június 14.).
A mostani krízis a műkereskedelemben nem olyan, mint a nyolcvanas évek végi, amikor a piac néhány nagy pilléren nyugodott, s azok kidőltével az egész összeomlott. Most több ponton van alátámasztva, sok embernek sok pénze van ezen a területen, nem engedik összeomlani. Nem tud leállni - fogalmazott lapunknak Bagyó Anna -, mert ha a mozdony megáll is, a vagonok nyomják előre. A korábbi válság idején sok volt a befektető gyűjtő, most sok szenvedélyes gyűjtő is van, akik akkor is vesznek, ha nincs sok szabad pénz. Új jelenség a kínai boom is. Nemcsak a régi, hanem a kortárs kínai művészet is őrült pénzekért cserélt gazdát - gyakran műtermekből -, ám a pop-art alkotók karrierjét nyugati értelemben nem építették fel, nem voltak dokumentálva, intézményekben nem szerepeltek. Műveik azóta jelentősen vesztettek értékükből - ha lett volna mögöttük szakmai támogatás, kevésbé viselték volna meg őket a hullámzások. De a kínai vásárok így is megmaradtak, Pekingben és Sanghajban is.
Tudatosan építkezik Dél-Korea is: nagy ambíciókkal készülnek arra, hogy művészeti központtá váljanak, volt olyan év, amikor kétszáz kurátort küldtek szerte a világba állampénzen. Sok intézményük van, sok gyűjtemény, magángyűjtők is és jó galériák. Japán ebben is különbözik a többiektől: nagy kultúrafogyasztók, külföldön sorban állnak a múzeumok előtt, de nem gyűjtenek (a 15 milliós Tokióban alig 50 galéria van). Nincs benne a mentalitásukban, a lakások sem alkalmasak rá. Hongkongban idén harmadszor rendezték meg az Art Fairt, ezen vett részt az acb galéria, Várnai Gyula munkáival. Keleties, transzcendens képeire volt is igény - Bagyó szerint az a magyarázat, hogy az ázsiai vevők érzelmileg közel tudnak hozzánk kerülni.
Az ázsiai piacra összességében könnyebb beférni, de a tanácsadó figyelmeztet: nem szabad Európát kihagyni. A két színtér teljesen más, Európában művelt, koncepciózus gyűjtők vannak, akik tudják, mit vesznek, a műkereskedelmet erős szakmai környezet támogatja, beleértve a felkészült kurátorokat és a rendes műkritikát. Ázsiában viszont sok az ad hoc vásárlás, nem kifinomult a gyűjtés. Az ideális forgatókönyv a következő lenne: Európában kell befutni, bekerülni a szakmába és mint nagy galéria, nagy művész járni keleti vásárokra, ott eladni sok pénzért - kérdés, mi ennek a realitása.
