BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Alacsony árak, színes kínálat a Képcsarnok-aukción

2010. május 30. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Harmadik tavaszi árverését tartja a Képcsarnok Budapesten június 5-én, ezen 200 műtárgyat visznek kalapács alá. A sokszorosított grafikák között van két Czóbel-rézkarc, hagyatéki pecséttel, egyenként 15 ezer forintért, ugyanennyiről kezd Molnár C. Pál Melankólia című fametszete vagy Szabó Vladimir rézkarca, a Gyógyító víz. Más stílus, más korszak, de szintén sokszorosított műfaj: Mauer Dóra két rézkarca, az Ars poetica, illetve az 1967-es Etűd egyaránt 8 ezer forinton, Nádler 1980-as szitanyomata, a Madár viszont 28 ezer forinton indul.
Az egyedi műfajban Gyarmathy Tihamér Központosított mozgások című tusrajzának kikiáltási ára 50 ezer forint, Mersits Piroska temperaképei - a művész hagyatékából - 20 ezer forintról indulnak, ezekre mindig szokott lenni érdeklődő. Vojnich Erzsébet rendre a legmagasabb leütési árat éri el a Képcsarnoknál, most egy pasztellképe szerepel, az eddigiekhez képest igen alacsony, 40 ezer forintos kezdő árral - bizton számíthat emelkedésre. Az 1954-ben végzett Kárpáti Éva pályája elején főleg naturális csendéleteket festett, később az ember, az arc és a szem vált központi témájává, a nyolcvanas években pedig a művészportré lett a fő profilja. Most egy csendéletet kínálnak tőle, 75 ezer forintos kikiáltással.

Misch Ádám számos művésztelepet vezetett itthon, sokféle technikát kipróbált, pályája elején szobrászkodott is. Élete vége felé (1995-ben halt meg) nagy érdeklődéssel fordult a video felé, több kísérleti filmet is készített. A mostani aukción két olajjal farostra festett munkája, a Csipkés vizit és az Emlékképek várja a liciteket, 40-40 ezer forintról.

A Zugló Körhöz tartozó Molnár Sándortól két festményt indítanak, mindkettőt 28 ezerért; a jellegzetes Táj című kép keletkezési dátuma is ismert, 1963. Molnár a magyar avantgárd egyik fontos alakja, ezek a kikiáltási árak nagyon alacsonyak.

Kisplasztikák is szerepelnek az anyagban, például Farkas István bronzplakettjei 8 ezer forintért (a matematikusként végzett Farkas magánúton képezte át magát szobrásszá). Tóth Ernő Barcsay-növendék volt, de a festészet mellett kisplasztikákat is alkotott, szecessziós beütésű munkáit a vatera.hu-n is árulják. Az aukciós honlapon százezres nagyságrendben kezdődik rájuk a licit, most 75, illetve 80 ezer forintról indul két jellegzetes műve.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet