Nemhogy visszaesett volna, hanem még nőtt is a forgalom - válaszolta lapunknak a debreceni Villás Galéria vezetője arra a kérdésre, miként hatott a válság náluk akár a galériás, akár az aukciós értékesítésre. Megbecsülik, amit kínálunk - tette hozzá Villás Jánosné -, jó áruk cserélnek gazdát jó árakon, barátságos kapcsolattartás mellett, emellett garanciát vállalunk az áru minőségére, beleértve az eredetiséget és a jó, helyrehozott állapotot is.
A náluk vásárolt műtárggyal nincs további restaurálási munka, ehhez viszonyítva kedvező áron értékesítenek, sok budapesti vevőjük is van. A válogatott kínálatban vannak festmények, ezüstök, néhány műtárgy és bútor, régiségek - a XX. század első felénél későbbi dolgokkal nem foglalkoznak. Ahogy Villásné fogalmaz, a mai modern műtárgyakat meghagyják a kortárs galériáknak, de nyitottak: ha olyan klasszikus kortársat hoznak beadásra, amelyik érdekelheti vevőiket, akkor beteszik a kínálatba.
Május 8-án 230 tételt visznek kalapács alá, ebből 106 festmény. A legmagasabbról Szőnyi István olajjal festett 1921-es női arcképe indul - kikiáltási ára 1,6 millió forint - és egy akvarellel készült zebegényi tájképet is árvereznek tőle, 220 ezres induló áron. Mednyánszkytól egy téli tájképre lehet licitálni, kezdő ára 1,3 millió, Márffy Ödön akvarellje, a Szobabelső 280 ezer, Czóbel csendélete ugyanennyi. A rajz mint műfaj feljövőben van a műkereskedelemben, itt is látszik ez már a kínálatban: Kádár Béla szénnel rajzolt női aktja 80 ezer, Aba-Novák önarcképe 160 ezer forintról indul.
Az ezüstök szépek és felújítottak, közülük most az angol sterling ezüst hanukai gyertyatartót emeljük ki (képünkön) az 1900-as évek elejéről, 170 ezer forintos kikiáltási árral.
