BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Élénkülés látszott az Arte aukcióján

2010. március 7. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Arte Galéria február végi aukcióján a legjobb hír az volt, hogy a kiállításon és magán a licitáláson is rengeteg érdeklődő vett részt, feloldódott a korábbi két árverésen érződő visszafogottság. Az eredmények még azért elmaradnak a korábbi években megszokottól, az elkelési arány 60 százalékos volt, az összleütés 3 millió körüli (az értékesítési arány régebben rendre meghaladta a 80 százalékot, az összleütés pedig mindig 6 millió fölött volt).
Az egyes tételek esetében a régi szabály látszik: ami kvalitásos darab, jó provenienciával, arra van több licitáló, így az ára is emelkedik. Szőnyi István Alakok folyóparton című diópác tusrajza 38 ezerről indulva 110 ezerért cserélt gazdát, ugyancsak tőle egy tussal rajzolt aktkép Szilágyinak szóló ajánlással 70 ezer forintért kelt el, 42 ezres kezdés után.

Jaschik Álmos hagyatékból származó akvarellje, Az árbóc 140 ezer forintos leütési árával az árverés legdrágábban eladott képe lett (képünkön). Jaschik régóta kedvence a gyűjtőknek, furcsa, szürreális világa sokakat megérintett. A művész színpadi makettkészítést, diszlettervezést is oktatott magániskolájában - ezt azután nyitotta meg a lakásán, hogy a Tanácsköztársaság idején vállalt szerepe miatt félreállították -, ahol sok, később híressé vált művész tanult, például Kovács Margit. (Jaschik készítette egyébként több pengőcímlet grafikai tervét is.) A második legdrágább tétel Gross Bettelheim Joláné, ha tőle felbukkan valami árveréseken, biztos sikerre számíthat. Ő 1920-ban emigrált Berlinbe, majd élete nagy részét az Egyesült Államokban élte le, ahol számon tartják. Most a Piroslámpás ház című szignált rézkarcáért 120 ezer forintot adtak.

Pór Bertalan 1960-as, Lovasvitézek című szénrajza kikiáltási árát megduplázva, 65 ezer forintot ért el, ugyanezt az utat járta be Schaidl János 1940-ben tussal rajzolt fiúportréja. (Schaidl Ferenczy Károly tanítványa volt, majd kimaradva a főiskoláról, a Ma folyóirat köréhez csatlakozott; viszonylag ritkán szerepel árveréseken, de akkor sikerrel.)

A mappák közül elkelt Fajó János 12 lapos kiállítási mappája 1975-ből, 30 ezer forintért, Vadász Endre 10 ex librise 42 ezer forintért. A fotók közül Inkey Tibor Anna Margit-portréja 14 ezerért, Deim Pálé és Vaszkó Erzsébeté pedig 7 ezerért talált gazdára.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet