Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A nemzetközi és a magyar műtárgypiac kapcsolata nem olyan egyszerű, hogy ami ott történik, az majd begyűrűzik ide is, de nem árt figyelemmel kísérni, mi megy a nagyvilágban. Az Euqilor Fine Art a mértékadó Mei Moses All Art indexre hivatkozva azt mondja, hogy a műtárgypiac rizikófaktora csökkenő tendenciát mutat. A részvényindexek és a műtárgypiaci indexek között alacsony a korreláció, vagyis a műtárgybefektetések kiegyensúlyozó szerepet játszhatnak.
A Mei Moses All Art indexet Jianping Mei és Michael Moses, a New York University két közgazdásza dolgozta ki: megnéztek minden olyan tételt, ami legalább kétszer szerepelt 1950 óta a Sotheby's vagy a Christie's árverésén, és ezek adatait elemezték. (A műkereskedelemben a nyilvános aukciók szolgálnak jó támponttal a tájékozódáshoz, így ha nincs aukció vagy nehezen elérhetőek az adataik, akkor nagyobb a köd.) A széles körben elfogadott mutató a legmeredekebb zuhanását 1991-ben élte meg 38,7 százalékkal - akkor pukkadt ki az előtte öt évig fújódó műtárgypiaci buborék -, és csak 2003-ra tudott visszakapaszkodni az 1990-es szintre.
Tavaly "csak" 23,5 százalékkal hanyatlott az index, ez így is a második legnagyobb éves csökkenés. Nem divat vásárolni, pontosabban divat nem vásárolni: "válság van", ilyenkor a komoly ember tartalékol. Ugyanakkor a novemberi aukciókon a Sotheby'snél és a Christie'snél is születtek rekordok (ahogy a magyar Virág Juditnál is 85 millió forintért kelt el egy Aba-Novák-kép, míg a festő korábbi rekordja 38 millió volt).
"A válság minden sarokba befújt, de nem végzett egyforma pusztítást" - mondja Gereben Katalin, az Equilor Fine Art elemzője. A régi mesterek továbbra is biztos befektetésnek számítanak. A Christie's múlt decemberi árverésén Raffaello szénrajza 29,2 millió fontért kelt el, ez a második legmagasabb összeg, amit valaha is megadtak aukción a régi mesterek szegmensében. A Sotheby's hasonló árverésén Van Dyck önarcképét 8,3 millió fonton ütötték le, ami életműrekord a németalföldi mester esetében. És ami újdonság: tavaly a tíz legdrágább régi mester közé négy kínai is bekerült.
Az impresszionisták és a modernek kategóriájában a csökkenés 18 százalékos, a XIX. századi festészet esetében 34 százalékos volt, a leggyengébben a kortársak teljesítettek, itt 36 százalékos volt a visszaesés. A kortársak csillagának látványos hanyatlását persze az is magyarázza, hogy 2008 szeptembere előtt ez a terület fejlődött 25 éven át a legintenzívebben, az utóbbi tíz évben átlag 25 százalékos növekedés volt ebben a szegmensben.
A tanulság egyelőre itthon is és külföldön is az, hogy a főművek biztonságosabb befektetések, nem éri meg kismestert vagy közepes minőségű művet vásárolni. A csinnadrattás árverések nem trendik, az aukciósházak egyre több privát tranzakciót bonyolítanak le (ezt a gyakorlatot most itthon a Kieselbach Galéria követi).
Aki most megteheti, kivár az eladással, de az angolszász világban 3D jelzéssel összefoglalt értékesítési motivációk okán - death/halál, divorce/válás, debt/adósság - csurran-cseppen valami a piacra. Ez itthon is így van, ám Magyarországon most nem az a fő kérdés, hogy lesz-e jó mű a piacon, hanem hogy meddig tart a recesszió. Kevés a tartalék és ha sokáig tart a visszaesés, akkor galériák, aukciósházak szűnhetnek meg, akár drasztikusan kevesebb szereplővel folyhat tovább a műkereskedelem. Főleg a kortársgalériák vannak veszélyben, itt már 2009 is zuhanást hozott; sokan egyéb forrásokból finanszírozzák a galériájukat - kérdés, meddig bírják.
