Aranyvasárnap, ünnepi hangulatban kezdődött az Abigail Galéria évzáró árverése: először a Joe Fritz Band, majd Benkó Sándor szórakoztatta a Fesztivál színház közönségét, utána lépett színre Hajdú Katalin, a 232 festmény és a 22 kisplasztika. Az este atmoszférája azt sugallta, hogy az Abigail a gazdasági helyzet és a közhangulat ellenére nem nyugtalankodik - az árverés első felében úgy is tűnt, nekik van igazuk. Jókedvűen, nagy licitálási ambíciókkal indult az aukció, hogy aztán nagyjából a felénél leüljön, így a végén a tételek fele megmaradt.
Azért jócskán voltak sikeres licitek. A legsikeresebb a magyar expresszionizmus egyik legfontosabb alkotása lett: Nemes Lampérth József Híd a Szajnán című tus/papír képét 24 milliós kikiáltás után 38 millió forinton ütötték le (képünkön). A második legdrágább Rozsda Endre 1939-es Görög temploma lett, ez 18 millió forintért talált gazdára 12 milliós kezdés után. Rippl-Rónai Téli este című pasztellja - amelyen felesége, Lazarin és édesanyja látható a kaposvári nappaliban, a karácsonyfa mellett - 12 millióért kelt el, 8 és félről indulva. Koszta Józseftől volt egy tájkép 9 és fél millióért és Moholy-Nagy különleges páros portréja is elkelt 9 millióért.
Kevés kivétellel kapósak voltak Kádár Béla képei - a legdrágább 6 millió forintért kelt el - és változatlanul népszerű Scheiber Hugó is: életműve nagyszámú és hullámzó színvonalú, egy időben nagyon gyakoriak voltak a Scheiber-hamisítványok, de mindig szerette a közönség, Bárpultnál című pasztellje most is megduplázta kikiáltási árát (650 ezerről 1,4 millióra), de többi papíralapú munkája is megtalálta vevőjét. Berény Róbert Park című olajképe és Perlrott Csaba Vilmos sajátos látószögből festett Notre Dame-ja egyaránt 8-8 millió forintot ért megvásárlójának. Vörös Géza Feleségem szobában című különleges képének ára 6 és fél millió forint lett, sokan licitáltak rá. Az Abigail Galéria különlegességei a "próféták", a külföl-dön ismertté vált magyar művészek, akik egyre népszerűbbek a galéria árverésein is. Neuhaus Ervin, Dax Leonard, Nem's Judith, Kilár István, Liptay Mátyás alkotásaik révén jelen voltak most is, karácsonyi meglepetésként pedig egy próféta el is látogatott az aukcióra, Sárközy Pál személyében. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök édesapja vásárolt is az árverésen, emellett kalapács alá kerültek alkotótársával, Werner Hornunggal közösen készített képei is: a Happy Dolores 800 ezer, a Civiolation 700 ezer, a Cycles of life pedig 650 ezer forintért kelt el. A két alkotó "digitális szépművészetként" definiálja műveit, amelyek a dadaizmus és a szürrealizmus, illetve némiképp a pop art hagyományait viszik tovább. 2010 februárjában az Abigail Galéria átfogó kiállításon mutatja be Sárközy és Hornung művészetét, itt új műveket is láthatunk majd, többek közt Sárközy fiáról és menyéről, Carla Bruniról készített portrékat.
