A téli árverési szezon egyik utolsó nagy eseményeként Virág Judit áll ki kollekciójával a közönség elé december 19-én, a Kongresszusi Központban. A sok tekintetben megújulást hozó szezonban már nem is újdonság, hogy az ilyenkor megszokottnál körülbelül százzal kevesebb, 152 festményt visznek kalapács alá. Virág Judit szerint az érdeklődés a minőségi festmények iránt megmaradt, a közepes kvalitásúak iránt viszont csökkent, így ezeket már a válogatásnál ki kell ejteni. A főművek iránti bizalmat bizonyította a galéria A 121 legszebb festmény című, az árverési kiállítás megnyitása előtti vasárnap zárult tárlata is. Öt hétig özönlöttek ide a látogatók - még az utolsó délután is négyes sorokban kígyóztak a Falk Miksa utca sarkáig -, a tárlatvezetésekre előjegyzéssel sem volt hely. Örömtárlatnak nevezte Virág Judit ezt a kiállítást, de az örömön túl erős volt az üzenet is: ezzel dolgozunk, ez a mi színvonalunk is, ám elsősorban persze a magyar festészeté - bízzatok benne a válság idején is. A szép és finom gesztus a mércét is magasra tette, hiszen ügyelni kellett arra, hogy utána az aukciós anyag is méltó legyen.
Úgy tűnik, ez is sikerült a háznak. A fő kép Aba-Novák Vilmos Nagy vurstli című műve; az 50 millió forintos kikiáltási ár kissé feszített, de ha már ezen elkel, akkor is megdőlhet a művész árverési rekordja. A másik fontos festmény Czóbel kislányportréja, melyet sokáig egy archív fotó alapján kerestek a művészettörténészek. A 12 millió forinton kezdő Rózsaszín ruhás kislány egyike azoknak a képeknek, amelyeket a festő 1906-ban kiállított Párizsban, a Függetlenek Szalonjában. Nemes Lampérth 1917-es Trencsényi háztetők című pasztellja 25 millióról indul, Bortnyik tájképe pedig 7 és fél millióról. Mindkét avantgarde festőnek kicsi az életműve, ezért felbukkanó képeikért nagy harc szokott kibontakozni.
Most is igaz, hogy nincs aukció Vaszary nélkül: három különböző korszakából származó olajképére is lehet licitálni, s ő azon kevesek egyike, akik minden periódusukban kiemelkedőt alkottak. Van egy monacói kikötő 1905-ből (8,5 millió), egy húszas évekbeli expresszionista csendélet (5 millió) és egy harmincas évekbeli portofinói látkép (15 millió).
Ezeken kívül is bőven van miből válogatni: Uitz Béla korai főműve, az Olvasó nő 14 millió forintról indul, Ferenczy Károlytól a Fiatal lány arcképe 15 millió forint, egymást érik a gyönyörű Kádár Bélák, Anna Margitok és Ámos Imrék, és mint mindig, most is kerülnek majd az árverési pultra értékes Zsolnay-tárgyak is, köztük egy Mack Lajos tervezte eozinmázas domborműves váza, 3 milliós kezdéssel.
