Maratoni árveréssorozattal zárja az évet, illetve várja a karácsonyt a Nagyházi Galéria. Mától négy estén át összesen 1500 tétel kerül kalapács alá, különböző műfajokban - ez rengeteg tárgy, nagy kérdés, lesz-e vevő rájuk.
A festményekre két nap is jut, régi mesterek és XIX-XX. századi képek sorakoznak fel hétfőn, illetve szerdán. A közel 800-ból csak néhányat lehet kiemelni, de jó néhány nagynevű festőnek is több alkotása közül lehet válogatni. Néhány név: Vaszary János, Rippl-Rónai, Aba-Novák, Kádár Béla, Koszta József. Vaszary 1899-es festménye, a Pipacsos réten szép és különleges, kikiáltási ára 12 millió forint (a kép egyedi keretét fotó alapján rekonstruálták). Egy másik Vaszary, az 1922-es Vadászat 10 millió forintról indul. Rippl-Rónaitól több pasztell van, rajtuk kívül egy olaj hátakt is megszerezhető, 8 milliós kezdő árral. Gulácsy Parkban című akvarellje 4,8 millió forintról vág a licitnek.
A festmények mellett néhány plasztika is szerepel, köztük egy fül, mégpedig a Mikus Sándor által készített, 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor bal füle. A tárgy - amellett, hogy beindítja az ember fantáziáját, ki vihette haza és hol rejtegethette - már látható volt kiállításon, tavaly, a debreceni Modemben. A 36 centis darab kikiáltási ára 2,4 millió forint.
December 10-én, csütörtökön művészeti, keleti és néprajzi tárgyak kerülnek sorra. Ezekben a témakörökben a Nagyházi Galéria a piacvezető, állandó gyűjtőiknek most is érdemes végigbogarászni az anyagot.
Végül december 12-én, szombaton ezüstök, ékszerek, műtárgyak, bútorok és szőnyegek várnak vevőikre. Szépek a XIX. századi képórák, egy magyar munka, Vajk megkeresztelése 300 ezer forint, az osztrák Szénégetők pedig 500 ezer. Egy 1815-ben készült francia kandallóóra a hercegeknek, királyoknak is szállító Pierre Victor Ledure műhelyéből 2,2 millió forinton kezd, ugyancsak francia az a virágokat ábrázoló XIX. századi, kézzel szövött falikárpit, amelynek kikiáltási ára 600 ezer forint. A szabadkőműves-zászlók pedig érdekes gyűjtői tárgyak, több is van belőlük, a brassói ifjaké 480 ezer forintról indul.
