A válságok mindig azt mutatják meg, nem lehet úgy működni, mint korábban - ismerte fel Kieselbach Tamás, aki idén nem tart nyilvános árverést. A súlypont most a galériás fix áras eladáson és a privát kapcsolatokon van, a kereskedő dolga összehozni a beadói és a vásárlói igényeket. A beadói oldal azt várja, hogy a korábbi árszinteken menjen az értékesítés - ez a kereskedőnek is érdeke volna, de ez a mai magyar aukciós helyzetben nem megy.
Mindez a Kieselbach Galéria eladással egybekötött, A szezon legjobb képei című kiállításának megnyitóján hangzott el. "Piacfriss" képek vannak a tárlaton - hangsúlyozta Kieselbach Tamás -, azaz nem minden házat megjárt művek, hanem olyanok, amelyekre sokaknak fájhat a foga. A tárlat azt üzeni: nemcsak voltak, hanem vannak is jó képek, még akkor is, ha most nehezebb őket előhívni. A másik üzenet a galériás régi meggyőződése: főművekbe érdemes befektetni, mert azok változó időkben is megőrzik értéküket, majd képesek drágulni.
Hogy mikor lesz újra Kieselbach-aukció, arra még nincs válasza a műkereskedőnek, nem tudni, mikor lesznek rá alkalmasak a feltételek. Árverést csak jó hangulatban érdemes tartani, a mostani időszak viszont alkalmas lehet a műtárgypiac és a közönség áthangolására, a letisztulásra. Kieselbach lapunknak elmondta: aukciós visszatérését már becsértékes szisztémával tervezi. Ezzel a formával már kísérleteztek Magyarországon, de mindig megbukott (Napi, 2008. február 4.), pedig a kikiáltási áras rendszernél átláthatóbb, biztonságosabb, védi a piac által kialakított árakat.
Magyarországon a kikiáltási ár szokása a régi BÁV-aukciókból maradt fenn, egy ideig nem is volt érdeke senkinek a változás, inkább arra volt szükség - és ez is történt -, hogy minél magasabb szinten árazódjanak be életművek és stílusok. A rendszerváltás utáni árverések "megcsinálták" a piacot - véli most Kieselbach Tamás -, fellendítették a művészeti életet, a könyvkiadást, múzeumi tárlatokat ihlettek; most annak a szintnek a megőrzésére kell törekedni, ahol a válság idején tartott a műkereskedelem.
