Fontos döntést hozott 2008-ban a K&H Bank: eladja csaknem két évtized alatt összegyűlt festményeit és a befolyt összegből egy tisztán kortárs alkotásokból álló gyűjteményt hoz létre (Napi, 2008. szeptember 15.). A műveket a Kieselbach Galéria aukcióin, valamint házon belül, a dolgozóknak vásárlási lehetőséget biztosítva értékesítették, és megbíztak egy szakmai testületet, hogy dolgozza ki az új gyűjtemény koncepcióját. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok vezetője, Szurcsik József festőművész és Topor Tünde, az ArtMagazin főszerkesztője, a "Művészet egy jobb, teljesebb világért" szlogen jegyében látott hozzá az új gyűjtemény felépítéséhez.
Egy év alatt 24 festményt vásároltak, amelyek az épülő kollekció tartópilléreinek is felfoghatóak - ezeket most a Ferenczi Galériában megrendezett kiállításon a nagyközönség is megtekintheti.
Marko Voljc, a K&H-csoport vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a nehéz idők ellenére sem kívánják befejezni sem a gyűjteményépítést, sem a K&H-ösztöndíjprogramot, sőt, ha szükséges, az aukciókból befolyt eredeti összeget évről évre kiegészítik. Az ösztöndíjprogram keretében a bank hat hónapon át havi 125 ezer forinttal támogat egy kiválasztott fiatal képzőművészt, akinek egy műve bekerül a gyűjteménybe. Az első ösztöndíjasuk Sándor Krisztián volt, most pedig - mint a kiállítás megnyitásakor bejelentették - Födő Gábor következik.
A szakértő stáb nevében Petrányi Zsolt azt emelte ki, hogy a kollekció építésekor nem egyszerűen képeket vesznek, hanem egész életművekre szeretnék ráirányítani a figyelmet, s ez akkor is igaz, ha a bank pályázata a fiatal képzőművészek közt a legnépszerűbb. A 35 év alatti művészek többsége tíz éve a pályán van, gyakran komoly anyaggal rendelkeznek, már csak arra várnak, hogy felfedezzék őket.
Ezzel együtt fontos a zsűrinek a generációk közti átjárás, így Bukta Imrétől, Szilágyi Lenkétől, Rácmolnár Sándortól vagy Birkás Ákostól is vásároltak műveket. A középgeneráció művészei, mint Braun András, Szarka Péter, Radák Eszter, Eperjesi Ágnes is megtalálhatók a legfiatalabbak - Szabó Ábel, Vécsei Júlia, Magyarósi Éva - mellett.
