A Nagyházi Galéria őszi, kétnapos árverésén a második napon, október 14-én lesznek az izgalmas dolgok, hiszen az első nap 290 festménytétele főleg kismesterek munkája, a kikiáltási árak pár tízezer forinttól 200-300 ezerig terjednek.
A második napon viszont az első magyar őslény- és ásványárverésre kerül sor, 197 tételben. A világon sem sok ilyen esemény volt eddig, nemhogy nálunk - ahogy a kalapács alá kerülő gyűjtemény tulajdonosa, Lenkei Tibor elmondta, Európában eddig három-négy alkalommal tartottak ilyen aukciót. A kolozsvári kutatóorvos gyűjtő egyébként expedíciók kísérőjeként járja a világot - emellett népi gyógyászattal, magyar nyelvemlékek kutatásával és üvegzománcokkal is foglalkozik - és a Falk Art Fórum keretében maga tartott tárlatvezetést az aukciós kiállításon. A fosszíliák között van többféle csiga, tengeri liliom, skorpió, szárnyas hangya, akadnak gyíkok, tintahalak, madártollak, cápafog (képünkön) és természetesen növényi lenyomatokat is találunk. Néhány példa a kikiáltási árakra: a páfránylevelek 55 és 95 ezer forint között mozognak, egy szitakötő-lenyomat 240 ezer forint, akárcsak egy Amerikában talált ritka ragadozóhal-lenyomat. Megszerezhető egy teljes krétakori dinoszaurusz-csontváz is Kínából - nem a filmekben megjelenített óriásokra kell gondolni, hanem egy nagyjából tízcentis kövületre -, kikiáltási ára 340 ezer forint.
Az ásványok között van malachit Rudabányáról (90 ezer forint), kék barit Erdélyből (150 ezer), nemesopál Szlovákiából (85 ezer) és Etiópiából (160 ezer). A rudabányai kövek közül a legértékesebb 1,8 millió forintos kezdéssel egy réz és malachit kristályképződmény. Több ritkaság is piacra kerül, például egy 750 ezer forinton induló 522 karátos ausztrál nemesopál.
