A Polgár Galéria szeret újítani és szereti az elegáns férfikellékeket, elég az óraárverésekre vagy a vadászati témájú aukciójukra gondolni. Most megint újat hoznak: október 8-9-i őszi aukciójukat autómemorabiliákkal zárják. A magyar tulajdonostól származó gyűjtemény orrdíszekből, hűtődíszekből, autójelvényekből áll, s mivel még nem szerepeltek a magyar műkereskedelemben, a nemzetközi ár töredékéért kiáltják ki őket. A kétezer forintos Zil- vagy Lincoln-orrdíszek mellett van repülőgépet formázó 22 ezerért, de az igazi különlegesség egy 130 ezer forintos nikkelezett gólya, amely valamikor egy Hispano-Suiza orráról emelkedett ki (képünkön). A luxusautók királyának tartott modell ékességét Frederick Bazin tervezte 1919-ben.
Az árverés azonban szokás szerint a festményekkel kezdődik. Koszta József női portréja 1,9 millió, virágcsendélete 2 millió forintról indul, Rippl-Rónai Darvas Lilit ábrázoló pasztelljére 3,8 millió, Szász Endre 12 hónap című olajképsorozatára 3,6 millió forinttól lehet licitálni. Ferenczy Noémitől van egy szép védett akvarell, a Lány báránnyal, kikiáltási ára 260 ezer forint.
A Zsolnay-dísztárgyak közül a naspolyás-paradicsomos váza 2 és fél millión kezd, a szerelmespárral díszített kancsó 1,2 millión. Elárvereznek tizenhárom, feltehetően Róth Miksától származó szecessziós ólomüveg ablakot is, ezeket egy nyíregyházi plébánia épületéből bontották ki. Az összetartozó ablakok egy tételként indulnak, 180 és 300 ezer forintos kikiáltási árakon.
