BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kétharmados siker a Képcsarnoknál

2009. szeptember 27. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jól összeválogatott, sokszínű anyaggal indított a Képcsarnok, ennek ellenére óvatos vásárlói kedv jellemezte a szeptember 20-i árverést, a "korhangulatnak" megfelelően. A 190 tételből kettőt még az árverés előtt visszavontak, 53-ra pedig egyáltalán nem érkezett licit, tehát nagyjából az anyag kétharmada talált gazdára - ennek az aránynak azért sok helyen örülnének.
A legdrágábban Váli Dezső festménye, az 1975-ös Patagónia kelt el, 150 ezer forintos kezdő ára 650 ezerig emelkedett. Kétszázezer feletti leütési árat két mű ért el: Orosz Gellért Tündöklő című absztrakt képe és Borsos Miklós 1980-as bronz Aphrodité-szobra egyaránt 280 ezer forintig jutott, 90 ezer, illetve 50 ezer forintos indítás után. Kétszázezer forint lett Demény Miklós 1977-es csendélete, Gerzson Pál nyári emléke pedig 150 ezer forint.
Volt érdeklődés Gyarmathy Tihamér tusrajzaira is, ezek kezdő árukat átlagosan megduplázva, 60-70-85 ezer forintért cseréltek gazdát. Fajó János szitanyomatai láttán is megélénkült a közönség: 25 ezer forintról indultak, végül volt, ami visszamaradt, volt, ami alapáron ment, de olyan is, ami 60 ezer, sőt 110 ezer forintért (ez utóbbi 1978-as és szignált). Böröcz András fából készült kisplasztikája is sikert aratott, kikiáltási árát megduplázva, 160 ezer forintért ütötték le.
A fotótételek többsége csak rontotta a statisztikát, ami elkelt, az Hemző Károly 1975-ös analóg fotója a mezőhegyesi ménesről, Tóth József aktja és Velican-Patrus Dóra giclée nyomatai, mindegyik egységesen 30 ezer forintos kikiáltási árán.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet