Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Mióta gyűjt?
- Nálam a gyűjtés mindennél előrébb való volt. Tizenhárom évesen kaptam az első festményt, ekkor már túl voltam a gyufacímke-, papírszalvéta-, bélyeggyűjtői korszakon. Ügyvéd is azért lettem, mert tudtam, hogy ehhez pénz kell, és olyan szakmát kerestem, amivel ezt finanszírozni tudom.
- Nem a semmiből született ez a szenvedély, hiszen nagyapja, Lusztig Sámuel komoly gyűjtemény birtokosa volt. Támogatta az ön szándékait?
- Műtárgyak közé születtem, és olyan ember közelségében éltem, akinek ez nagyon fontos volt, ám nem töltötte ki az életét. A nagyapám mértéktartó volt mindenben: életmódjában, napirendjében és a gyűjtésben is. Én teljesen más vagyok. Nálam a gyűjtés már-már beteges méreteket öltött, mindent ennek rendeltem alá, s ha látóterembe került egy tárgy, mindent elkövettem, hogy enyém legyen. Mára ez megváltozott - talán öregszem és higgadok, talán fel tudtam mérni, milyen áldozatokat követelt a kollekcióm létrehozása.
- Akkor befejezte?
- Azt nem mondtam. Nem is fogom befejezni. Csak feltettem néhány kérdést: mi abban a jó, hogy az ember dolgozik napi 12-14 órát? Mi abban a jó, hogy az emberi kapcsolatai megszűnnek? Mi abban a jó, hogy elmagányosodik? Ezek arra ösztönöztek, hogy racionalizálni kell a gyűjtést, emellett felmértem a helyzetet, miszerint a klasszikus műtárgyak megszerzése az én számomra is reménytelenné vált. A kiváló kvalitások vagy olyan magángyűjteményekben vannak, amelyekből nem lehetett kirobbantani, vagy múzeumokban - vagy már nálam. Középszerű műveket meg nem érdemes venni. Ez axióma, mindig is igaz volt a műkereskedelemre, most sincs másképp. Már korábban hoztam egy döntést, amikor a kortárs irányába léptem el hangsúlyozottan: köztük válogatni, kiszórni a talmit vagy a blöfföt, az komoly munka, és én ezt nagyon élveztem.
- Mennyire fontos a művészekkel való kapcsolat?
- Nagyon. A legfontosabb. Én már 19 évesen ismeretlenül becsengettem Ország Lilihez, s abból életre szóló kapcsolat alakult ki. Ma is úgy megyek a művészekhez, mint régen, két vágyam van: megismerni az embert és megszerezni műveket.
- Van olyan művész, akivel kifejezetten baráti viszonyba került?
- A legjobb viszonyban Swierkiewicz Robival vagyok, de nagyon jó kapcsolatom van Kicsiny Balázzsal, Köves Évával, Radák Eszterrel, Csurka Eszterrel is. Fontos új szereplő Soós Tamás, akivel annyira hasonlít a gondolkodásmódunk, hogy szinte ijesztő.
- Hol vásárol?
- A kortársakat legjobban műteremből szeretem venni; nem azért, mert nagyobb a választék - bár az is -, hanem az emberi kapcsolat miatt. És még egy irányba nyitottam: a világ felé. Nemcsak magyar műtárggyal kell foglalkozni, bár a világ galériáiból vásárolni nehéz feladat. Én kis túlzással folyamatosan ezt teszem és nagyon jó dolgokat veszek, a magyar árak töredékéért Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban.
- Katalógusból vásárol vagy oda is utazik?
- Van egy barátom, aki odamegy helyettem, ő professzionális műtárgyalkusz. Én kiválasztom a tárgyat, vele megbeszélem a vételt.
- Kiktől került be mű mostanában a gyűjteményébe?
- Izgalmas dolgokat vettem Sonia Delaunay-től, Hundertwassertől, Hermann Nitschtől, de Dieter Roth és Arnulf Rainer művei is példák lehetnek az elmúlt évek vásárlásaira. Vagy említhetném, hogy mára már 20-22 Moholy-Nagyom van, ami másnak nincs Magyarországon.
- Aukciókon is vásárol?
- Magyar aukción már nem, mert véleményem szerint az utóbbi években irreálisan elszálltak az árak; ezek nem európai műtárgyárak, ezek speciálisan magyar műtárgyárak. Ráadásul én a gyűjteményem magyar részében a kortársak felé mozdultam, ahol, ahogy már mondtam, százszor jobb műteremből vásárolni.
- Mi a helyzet az eladással?
- Eljutottam odáig, hogy tervezem. Miután amit én csinálok, az nem gyűjtés, hanem halmozás, el kéne adjak, de még nem váltam meg semmitől. Pedig nincs értelme több ezer műtárgyat birtokolni, ha háromszáz van körülöttem, a többi raktárakban hever, illetve a világban vándorol kiállításokon. Persze a kiállításokra kölcsönadásnak van létjogosultsága, fontos is, de egyre nehezebben bírom a vele járó stresszt. Ám ami a legfontosabb: ma már nem lehet vásárlásokat finanszírozni eladások nélkül. Soha nem gondoltam volna, hogy el tudok engedni akár egyetlen darabot is, de már készen állok rá.
- Tudja is már, hogy mit dob piacra?
- Mindig csinálok különböző listákat. A gyűjteményem jellemzője, hogy kis életműveket gyűjt. Azt gondolom, kiiktatok majd olyan művészeket, akiknek a jelenléte nem befolyásolja a kollekció egészét. Ha ilyet találok - és dönteni tudok -, akkor annak a művésznek minden műve eladóvá válik. Akik maradnak és jelentős darabszámmal vannak jelen, meghatározom, melyek a főműveik, és a kevésbé kvalitásos munkákat fogom eladni.
- Milyen kapcsolatot ápol a többi gyűjtővel?
- Annak idején bejáratos voltam a nagy gyűjteményekbe, Dévényi Ivánhoz, Rácz Istvánhoz, Vermes Istvánhoz, Kolozsváry Ernőhöz, Deák Déneshez. Ők határozták meg a XX. század második felének gyűjtési szokásait és a gyűjtemények karakterét, velük a nagy korkülönbség ellenére baráti kapcsolatot ápoltam, ugyanazt a nyelvet beszéltük. A mai gyűjtők inkább befektetők. Sokszor csak meghatározott tanácsokat befogadó és azt teljesítő alanyok vagy műtárgypiaci spekulánsok, szubjektív indíttatás, saját ízlés és gyűjtői ambíció nélkül. Kevés olyan fiatallal találkozom, aki meghatározott koncepció mentén halad - ilyenek például Pados Gábor és Pajor Zsolt, az irokézesek. Kedvelem őket, s ismerős a gyűjtői attitűdjük. Teljesen mást gyűjtenek, mint én, de nagyon jó emberi kapcsolat van közöttünk.
- Gondol a gyűjtemény távoli jövőjére, keres például állandó kiállítóhelyet?
- Igen, ez egy ideje foglalkoztat. Péccsel volt egy 10 éves letéti szerződésem, teljesedett belőle másfél év. Debrecennel van 10 éves letéti szerződés, ez fut, de nem igazi megoldás. Keresnék egy olyan helyet ahol akár a gyűjtemény összes darabját elhelyezhetném, és rotációban kiállítanánk. Egyértelmű persze, hogy ilyet nem fogok találni. Háromezer tárgyat egyszerre bemutatni nem lehet, ám ha racionalizálok is, ezer alá biztos nem fogok menni.
