BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sándor Krisztián a K&H Bank első ösztöndíjasa

2009. március 1. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tavaly ősszel jelentette be a K&H Bank, hogy megválik műtárgyállományától (Napi, 2008. szeptember 15.) - akkor is és múlt heti tájékoztatójukon is hangsúlyozták, hogy az nem egy koncepciózus gyűjtemény volt, hanem 180 darab műtárgy, nem is mindegyik saját vételből. A K&H már 2000 óta nem vásárolt, azóta csak pénzintézeti egyesülések révén kerültek a bank tulajdonába újabb képek. Arról sem készült soha kimutatás, hogy mi mennyibe került, azaz nem tudni, az évek során mennyit költöttek festményvásárlásra. 2008-ban felértékeltették az állományt, e szerint a kollekció 100 millió forint körüli összeget érhet. A Kieselbach Galéria őszi és téli aukcióin kalapács alá került képek után, illetve a dolgozóknak rendezett házi értékesítéseken eddig mintegy 50 millió forint folyt be, most már csak kevés mű vár értékesítésre, így valószínűleg a 100 milliós becslést nem éri majd el a végső bevétel.
A bank már az eladások előtt bejelentette, hogy a befolyó összeget új gyűjtemény építésére kívánja fordítani és ez a projekt a nehezedő gazdasági helyzetben sem állt le. Az új kortárs művészeti gyűjtemény koncepcióját egy tanácsadó testület dolgozza ki, tagjai: Petrányi Zsolt, a Műcsarnok vezetője, Szurcsik József képzőművész és Topor Tünde, az Art Magazin főszerkesztője. A legnagyobb kihívásnak azt érezték - mondta Petrányi Zsolt -, hogy a cégprofilból kiemelt hívószavakat ("teljesítményvezérelt", "dinamizmus" és "csapatjátékos") művészeti tartalommal töltsék meg.
A bank, illetve a grémium a műtárgyak beszerzésének speciális útját választotta, egyben támogatva a legfiatalabb képzőművész-generációt: a kiválasztott művész fél éven keresztül havi bruttó 125 ezer forint ösztöndíjat kap, ezalatt a pályázati munkaterve szerint dolgozik, és a végén egy vagy több alkotása bekerül a K&H gyűjteményébe. Az elmúlt öt évben végzettek közül eddig csaknem százan pályáztak, közülük az első ösztöndíjas a két éve végzett, 33 éves Sándor Krisztián lett. A szakmai zsűri úgy érezte, ő reprezentálja leginkább a "Művészet egy jobb, teljesebb világért" címen futó új gyűjteményi koncepciót. Fontosnak tartják, hogy a kollekcióba bekerülő alkotások gyors és határozott reflexiók legyenek, jól érzékeltessék a jelenkori világ változásait. Sándor Krisztián színes, látványos olajfestményei, amellett, hogy internacionális szociális kérdéseket feszegetnek, szimbolizálják a zsűri szakmai törekvéseit - közölte Petrányi, hozzátéve: kedvenc Sándor-képe az, amelyen fekete amerikai gengszterek autóval menekülnek, de közben kezükkel tartják a kocsi ajtaját, nehogy leessen.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet