BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

"Ne csak én mondjam egyedül"

Ötödik születésnapját ünnepli idén februárban az Artmagazin, a három alapító - Einspach Gábor, Topor Tünde és Winkler Nóra - együttműködése azóta is változatlan. A fél évtized tapasztalatairól, a kéthavonta megjelenő magazin szerepének változásairól Topor Tünde főszerkesztőt kérdeztük.

2009. február 1. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

- Milyen változásokat lehet tetten érni öt évvel az Artmagazin piacra lépése után?
- Az induláskor azt érzékeltük, hogy lyuk van a művészeti lapok piacán: nem volt olyan színes, olvasmányos, de szakmailag is színvonalas lap, amely szélesebb közönségnek is érdekes lehet. Az Artmagazin ezt az irányt lőtte be magának, azóta pedig sokkal profibb lett.
- Előtte tanácsadó munkát folytatott a saját cégében. Ennek során is lehetett érzékelni ezt a hiányt?
- Hogyne, nem volt mire hivatkozni. Nyitott és művelt, de a műkereskedelem, a művészeti élet törvényeiről vajmi keveset tudó embereknek magyaráztam tök egyedül, háttér nélkül. Nem volt mit a kezükbe adni, hogy ezt tessék még elolvasni, itt lehet utánanézni, és mindezek majd alátámasztják, amit mondok. Mert az fontos, hogy mások is mondják-e ugyanazt, amit én.
- Az induláskor lebegett valamilyen példa a szemük előtt?
- Nem, nem volt egy példakép, talán a német Weltkunst, az Art vagy az Artforum lapok erényeit szerettük volna egyesíteni. Arra már inkább vágytam, hogy kineveljünk saját szerzőgárdát, legyen felismerhető stílusunk. Az elején sokszor úgy állt össze egy lapszám, hogy jelentkeztek szerzők, írnának cikket egy feldolgozott témájukról - és írtak egy olyat, ami bármikor, bárhol megjelenhetett volna. A Magyar Narancs markánssága, merőben új hangja pozitív példa volt számomra, de szembesülnöm kellett azzal, hogy ha komolyan akarod vetetni magad, akkor meg kell tartanod egy hangnemet. Pedig a művészetről is lehetne sokkal könnyedebben, akár kritikusabban is írni. De a művészek sértődékenyek, a szakmai olvasóink pedig nem szeretik, ha túl könnyedek vagyunk. Így is felhívnak időnként ordítva, hogy az Artmagazin teljesen elbulvárosodott - és nem is tudják, hogy szívesen kipróbálnám a bulvár művészettörténet-írást, de azt Magyarországon nem lehet.
- Pedig az internet kihívásai nyomán az írott sajtó is átalakulóban. Hogy áll ehhez az Artmagazin?
- Van már www.artmagazin.hu, és jó lenne, ha ezen az oldalon meg lehetne beszélni egy-egy kiállítás után, kinek mi a véleménye. A nicknevek mögött talán nyíltabb véleményeket hallhatnánk, amiből az egész szakma profitálhatna. A papíralapú újságunkban is szeretnék vitákat gerjeszteni. A műkereskedők, gyűjtők között mennek a pletykák, állandó téma például, hogy mi hamis, mi eredeti, de a nyilvánosság előtt senki nem mer megszólalni. Én szeretném ezeket kicsit piszkálgatni. A másik vesszőparipám, hogy nincs angol nyelvű híradás a magyar művészeti élet eseményeiről, egy internetes oldalon pedig ezt is fel lehetne vállalni. Nekünk volt egy angol nyelvű számunk, de sajnos nincs kapacitásunk többre.
- Az angol nyelvű lapszám a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával készült. Az állam, illetve az NKA azóta is támogatja alapot?
- Igen, sokszor kaptunk kisebb összegeket, tavalyelőtt és idén pedig jelentősebbet. Szükségünk is van rá, mert a színes magazin nagyon sokba kerül, ráadásul a fotózási költségeken felül jogdíjakat is kell fizetnünk.
- Miből élnek ezenkívül? Mekkora a lap példányszáma?
- Ahhoz, hogy valóban jelen tudjunk lenni a lappiacon, a szupermarketekben és a benzinkutaknál is, emelnünk kell a példányszámot, most növeljük 3 ezerre. De - gondolom, nem meglepő - nem az eladott lapszámokból élünk. A piacra lépésnél az alapítók, elsősorban Einspach Gábor kapcsolatrendszere, az ő szakmai hitele jelentett támogatókat. (Ő szerkesztette korábban a Privart című kiadványt, neki voltak lapszerkesztési ismeretei és tapasztalata.) A kezdeti támogatók nagy része megmaradt, de a folyamatos működés és a hiteles hang újak bekapcsolódását is jelentette. Induláskor arra is számítottunk, hogy majd a műkereskedők, galeristák, aukciósházak hirdetni fognak, de ez nem igazán következett be. Talán mára érzékelhető némi változás e téren, mert már megkerülhetetlenek lettünk, a fontosabb szereplők nem engedhetik meg maguknak, hogy legalább egy hirdetésük ne szerepeljen a lapban, függetlenül attól, hogy úgyis írunk róluk. Viszont soha nem adtam el címlapot, és gondosan vigyázok a függetlenségemre.
- Hogyan lehet megőrizni a függetlenséget abban a sajátos helyzetben, hogy a lap alapítói és munkatársai közül ketten (Einspach Gábor és Winkler Nóra) így vagy úgy, de a piac egyik legfontosabb szereplőjével, a Kieselbach Galériával dolgoznak?
- A lap függetlenségét ettől nem féltettem, de nem örültem neki. Winkler Nóra hosszú ideje csak szerzőként vesz részt a lap életében. Einspach Gábor, aki az indulásnál a lap főszerkesztője volt, már egy évvel azelőtt átadta nekem ezeket a feladatokat, hogy közös projektekbe kezdett volna Kieselbach Tamással. Ő egyébként a művészeti piac több területén dolgozik, az Artmagazinnak már csak a gazdasági tevékenységét felügyeli. Egyébként is azt gondolom, hogy ez a dolog legalább annyira személy-, mint helyzetfüggő. Biztos vagyok benne, ha valaki kézbe veszi a lapot, láthatja, hogy nem szolgálunk senkit.
- A téli magyarországi aukciókon még nem érződött a válság negatív hatása, de lehet, hogy 2009-ben ez már nem lesz így. Kihat-e ez a művészeti lapkiadásra?
- Ezt én nem tudhatom, mindenesetre igyekszünk profibbak lenni a terjesztésben. Két éve, amikor arculatot váltottunk, végeztünk egy felmérést, és kiderült, hogy nagyon sok előfizetőnk van vidéken. Úgy véljük, ott még van terjeszkednivalónk. Az elején a költségeknél csak a lap bekerülésével kalkuláltunk, egyebekkel nem; most már tudjuk, hogy a marketinggel is foglalkozni kell, sokkal több lehetőség van a lapban, mint amit eddig kihoztunk belőle. Erre a legjobb érvem a Múzeumok éjszakája, hogy tömegek érdeklődnek a kiállítások iránt, trendi lett a kulturális turizmus. Akik sorban állnak egy-egy múzeum előtt, azok potenciális olvasóink nekünk is.
A válságról meg azt gondolom, hogy tisztulást hoz. Ennek nem biztos, hogy örülni kell, mert ilyenkor a kicsik könnyebben elhullanak, pedig lehet, azok a progresszívebbek. De a válság az építkezés időszaka is lehet. Amikor iparszerűen megy a képeladás, akkor nincs idő mögé tenni a tudásbástyákat, pedig ezt muszáj egyszer pótolni, mert a műtárgy értékének jelentős része ebben van.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet