Január végén a régi mesterek aukciójával indul be komolyan a Christie's és a Sotheby's idei éve, s mint a katalógusokból kiderül, a becsértékek megadásánál már nagyon is figyelembe vették a globális válság hatásait. A műtárgypiacot tavaly az utolsó negyedévben érte el igazán a többi piacon már végigpusztító krízis, akkor is elsősorban a kortársak szegmensében volt kemény a földet érés, ezzel együtt a nagy árverési házak addigra már egybehangzóan jelezték: új katalógusaik árazásánál már minden kategóriában lejjebb szállítják a kezdő árszintet.
Az elmúlt években a kortárs- és az impresszionista-modern szegmensek száguldása nyomán kissé háttérbe szorult a régi mesterek nem túl divatos, ám elég stabil piaca - mostanra viszont épp a stabilitás értékelődött fel. A decemberi londoni árverések mind a Sotheby'snél, mind a Christie'snél elég jól sikerültek - az előbbinél a régi mesterek összforgalma elérte az összesített felső becsértékeket -, ezzel együtt a New Yorkban rendezendő januári aukcióknak mindkét helyen az óvatosság jegyében vágnak neki. A régi mestereknél hagyományosan jól szereplő Sotheby's január 29-30-i aukcióján 291 tétel kerül kalapács alá, 120-szal kevesebb, mint az egy évvel korábbi hasonló eseményen, és mint a ház alelnöke, George Wachter a Reutersnak elmondta, visszavettek a becsértékekből is. Egy olyan képet, amit korábban 2-3 millió dollár között indítottak volna, most 1,5-2,5 millióra értékeltek, egy jobb időkben 400-500 ezer dollárra tartott alkotásnál most 350-450 ezer dollárral is beérnék. Az alelnök várakozása szerint mintegy 75 millió dolláros forgalommal zárhatnak most a régi mesterek, s jó esetben a tételek 70 százaléka találhat gazdára (2004-ben 85 százalékos arányt is elértek ebben a szektorban). A választék megvan hozzá: egy fontos Turner-műért, a Jupiter Panellenius templomáért 12-16 millió dollárt várnak, de szépen hozhat a konyhára két Frans Hals-portré is: a kesztyűs férfiét 8-12 millióra, a zsebkendőt tartó nőét 7-9 millióra becsülik.
Az egy nappal korábban, január 28-án kezdődő kétnapos Christie's-aukción 25-35 millió dollárt remélnek a régi mesterek mintegy 300 tételétől; a becslés azért is ilyen nagyvonalú, mert a ház szokatlanul sok tételt indít úgy, hogy nem ad meg rá elvárt árat. Itt is lesz Turner - egy svájci tájképéért 1,5-2,5 millió dollárt várnak -, a drágább festmények között akad egy Chardin-csendélet is, 1,2-1,8 millió dolláros becsléssel. A régi mesterek részlegét vezető Nicholas Hall 65-70 százalékos eladási arányt vár - ez szép eredmény lenne, tekintve hogy egy évvel ezelőtt 55 százalékosat értek el.
