Jelentős létszámleépítésre készül a Christie's International PLC, hogy a műtárgypiac lefékeződése közepette is megőrizhesse nyereségességét - jelentette be az alkalmazottakhoz intézett e-mailes közleményben Ed Dolman, az aukciósház vezérigazgatója. Az összesen 2100 főt foglalkoztató Christie'snél még zajlanak a konzultációk - mondta el az európai pr-részleg vezetője -, így egyelőre nem tudni pontosan, hány munkahelyet szüntetnek meg. A leépítések a Christie's egész hálózatára kiterjednek, beleértve az olyan műtárgypiaci központokat, mint New York, London, Párizs vagy Hongkong; a ház összesen 85 irodát és 14 árverési termet működtet szerte a világon.
Az elbocsátandók többségét két hónapon belül értesíteni akarják a szomorú döntésről és a társaság reményei szerint legkésőbb áprilisra befejezik az átszervezést. Nem újítják meg az idén számos művészeti tanácsadójuk, illetve szabadúszóként foglalkoztatott munkatársuk szerződését sem, az elfogadott aukciós naptáron viszont nem kívánnak változtatni főbb piacaikon.
A Christie's az elmúlt hetekben már több költségcsökkentő intézkedést is bejelentett, beleértve például, hogy legalább 10 százalékkal mérséklik becsértékeiket és minimálisra szorítják vissza a beadóknak nyújtott garanciavállalást. A tavaly novemberi New York-i kortársaukción a Christie's 12 olyan alkotást nem tudott értékesíteni, amelynél garanciát vállalt egy minimális árra, ezen a ház 48 millió dollárt bukott. A 2008-as év egészére vonatkozó értékesítési adatokat még nem tették közzé - az első, még konjunktúrát mutató félévre 3,1 milliárd dollár értékű eladásról számoltak be -, de az eddigi forgalom alapján az szinte bizonyos, hogy elmaradnak a 2007-ben elért 6,3 milliárd dolláros rekordtól. Nemrég olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a ház tulajdonosa, a PPR márkacsoportot ellenőrző francia milliárdos műgyűjtő, Francois Pinault megválna a Christie'stől (Napi, 2009. január 12.), ezt azonban Pinault vagyonkezelőjének a szóvivője e-mailes közleményben cáfolta.
Abban nemigen bízhatnak majd az elbocsátott Christie's-alkalmazottak, hogy a konkurenciánál állást találnak: a rivális Sotheby'snél már december közepe óta elküldtek mintegy 60 főt az USA-ban működő részlegektől - mondták el a Bloombergnek név nélkül nyilatkozó jelenlegi és volt Sotheby's-munkatársak -, beleértve magas beosztású részlegvezetőt, illetve árverésvezetőt is. A Sotheby's az utolsó, 2007. december végi közlés szerint globálisan 1555 főt foglalkoztat, ebből 605-öt Észak-Amerikában. A tőzsdén jegyzett cég még nem tette közzé negyedik negyedévi eredményét, de egy decemberben a tőzsdéhez eljuttatott közleményében bejelentette, hogy 5 millió dollárnyi átszervezési kiadással számol, 2009-re pedig 7 milliót tervez megtakarítani a bérek és egyéb költségek csökkentése révén.
